Műcsarnok: jubileumi kiállítás

szöveg

Hazai képzőművészeti életünk későn bontakozott ki. Festőink, szobrászaink a múlt században főként Münchenbe, Párizsba jártak tanulni. Csak a századforduló táján jöttek létre művésztelepek - először Nagybányán és Gödöllőn - azzal a bevallott céllal, hogy megteremtsék hazai művészetünket. Hódmezővásárhelyen Tornyai János festő volt a kezdeményezője a művészi csoportosulásnak. Nyakas ember volt Tornyai, úgy élt, ahogyan hirdette. Már a századelőn Ady Endre volt a példaképe. Kiváló művészbarátai: Endre Béla, Rudnay Gyula, Kiss Lajos, Pásztor János, Kallós Ede, Medgyessy Ferenc és mások is támogatták törekvéseit. Negyedszázada, 1954-ben rendezték meg először a Vásárhelyi Őszi Tárlatot és azóta minden évben, a város felszabadulásának évfordulóján megismétlik ezt a képzőművészeti eseményt. Most a 25 Őszi Tárlat mintegy ötezer kiállított művéből négyszáz alkotást mutatnak be a Budapesti Műcsarnokban a negyedszázados jubileum alkalmából. Képen: Kurucz D. István - Aratás című alkotása látható. Újságcikk: Szabad Föld, 1979. június 24.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Szabad Föld
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország - Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-06-24
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma