Mezopotámia

Válogatás az Irak Múzeum gyűjteményéből

szöveg

A múlt század végén azt tartották, hogy Mezopotámia az emberiség bölcsője. Az azóta eltelt évek ásatásai alkalmával napvilágra került leletek alapján ma már biztosan állítható, hogy Mezopotámia falvai és kisvárosai az újabb kőkortól kezdve 3000 éven keresztül az emberiség fejlődése és kultúrtörténetének fontos állomásai voltak. A folyóvölgyekben élő népek kultúrája az ókori világ széles körű civilizációját jelentette, és hatása évezredeken át befolyásolta a művészetek alakulását. E nagyszerű művészetről és messze terjedő hatásáról különben már iskoláskorunkban, ha röviden is, de tanultunk. A kiállítás most műtárgyakon keresztül ismertet meg bennünket Mezopotámia történetének alakulásával. A bemutatott angyag hosszú időszak, hétezerhétszáz év - i. e. 6000-től az i. sz. 17. századig - eseményeit dokumentálja, s egyszersmind összegezi is, mit jelentett és jelent Mezopotámia a világnak. Kevés, ha csak azzal köszöntjük a kiállítást, hogy a maga nemében első, amit hazánkban láthatunk, hiszen múzeumainkban - néhány szórványos darabot leszámítva - sajnos, nincs a mezopotámiai művészetnek reprezentáns emléke. Így a kiállítás tanulmányaink és olvasmányaink után az első találkozást és továbbtanulást is biztosítja. Az Irak Múzeum munkatársai nagy gonddal úgy állították össze a kiállítás anyagát, hogy a kiemelkedő szépségű és jelentőségű művészeti alkotások egyben a fejlődés fonalát is bemutathassák. A szakemberek a tárgyakat idő- és térbeli szempontok szerint válogatták, és a legfrissebb ásatások leletanyagából is szerepeltetnek emlékeket. Ez utóbbiaknak a teljes tudományos feldolgozása még nem készülhetett el, így ismereteink is csak az ásatási beszámolókból származnak. Ilyen például a Tell es-sawwani neolitikus anyag - a lelőhely Sammarától 8 kilóméternyire fekszik, a Tigris folyó magas partján, - ahol 1964-ben kezdték meg a feltárást. Az ásatások során nagy számban kerültek napvilágra alabástromból és márványból faragott, vagy agyagból gyúrt, kisméretű emberfigurák. A női figurák formája és gyakori előfordulása alapján feltételezhető, hogy ezek a termékenyság (gyermekáldás, jó termés, állatok szaporodása) óhajában tett felajánlási szobrocskák. és már egy kialakult kultuszt követnek. Kidolgozásuk kezdetlegessége ellenére is szinte a fejlődés menetében követhetjük nyomon az emberábrázolás megindulását, amelyhez a legtöbb őskori kultúra vagy egyáltalán nem, vagy csak a tabukat legyőzve juthatott el. Az utolsó évtizedben feltárt emlékek közé tartoznak a nimrudi elefántcsont faragványok is. Művészeti jelentőségük igen nagy, mivel majdnem teljes egészükben egy Egyiptomból kiinduló stílus és a Földközi-tenger keleti országaiban egybeolvasztott hatások jegyében születtek meg. A tradicionális motívumok mellett a közvetlen ábrázolás frissen született emlékei is megtalálhatók közöttük, és ezek némi szabadossággal - a hellenizmus vagy a reneszánsz kisplasztika alkotásainak legszebbjeihez hasonlíthatók. A hatrai szobrokkal már eddig is sokat foglalkozott az ókortudomány és a művészettörténet, pedig az 1952-ben megkezdett ásatások feldolgozása még el sem készült, és így a leletanyagnak csak egy része ismert a tudományos világ előtt. Ezek pedig a párthus nép korábban alig ismert művészetéről adnak képet, és emellett, sajátos stílusuk révén egy, az ókorban született, de lényegében már a középkorra jellemző ábrázolási módban készültek. A húszas években - Tutankhámon sírjának felfedezése után - az uri király- és más sírok kincseinek feltárása fordította a világ közvéleményének figyelmét újra a régészetre. Most ebből az anyagból is kiemelkedő szépségű darabokat láthatunk, többek között Mes-Kalam-dug herceg arany sisakját, csészéjét és egy berakott játéktáblát. Az ékköves arany nyakláncok is java részükben Ur városából valók. Az akkori idők színes pompáját talán mégis legjobban az arany bikafejes és berakott díszítésű lant másolata érzékelteti. Az Irak Múzeumról keveset hallottunk még Magyarországon. Az 1923-ban létesült intézmény kezdetben egy szeráj szobájából állt. Később Bagdad műelméki negyedében, a bazárt átszelő, forgalmas úton kapott átmeneti otthont. Az új, korszerű és tágas múzeum alapkövét 1957-ben tették le, és 1966 novemberében nyitották meg kapuit a kiállítás-látogatók előtt. A 45 000 négyzetméter területen emelt épületek sorában a kiállítási csarnokokon, a raktárakon kívül helyet kapott a Régészeti Főigazgatóság is, valamint a múzeum 50 000 kötetes könyvtára. Horváth Tibor Az Irak Múzeum sokoldalú tevékenységének egyik nagyszerű bizonyítéka ez, a világkörüli útján most Budapestre érkezett, rendkívüli gazdagságú vándorkiállítás.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Mezopotámia
tárgy Válogatás az Irak Múzeum gyűjteményéből
tárgy könyv
tartalomjegyzék
MŰTÁRGYJEGYZÉK
1. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
2. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
3. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
4. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
5. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
6. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
7. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
8. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
9. Kis méretű női figura
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
10. Termékenységi szimbólum
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
11. Négylábú kis edény
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
12.Kis méretű váza
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
13. Kis méretű váza
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
14. Lapos váza
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
15. Homokóra alakú váza
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
16. Négy lábon álló hengeres váza
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
17. Talpas csésze
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
18. Füles csésze
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
19. Csésze
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
20. Csésze
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
21. Ovális tálka
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
22. Lapos tálka, állatfej díszítésű füllel
Alabástrom
Lelőhelye: Tell es-Sawwan
23. Nagy méretű váza
Cserép
Lelőhelye: Tell Hassuna
24. Kis méretű festett váza
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
25. Festett tál
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
26. Festett tá
l Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
27. Festett tál
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
28. Festett hal alakú edény
Cserép
Ismeretlen lelőhelyről. I. e. 5. évezred
29. Festett állat alakú edény
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
30. Festett csésze
Cserép
Lelőhelye: Eridu
31. Festett csésze
Cserép
Lelőhelye: Eridu
32. Festett tál
Cserép
Lelőhelye: Eridu
33. Kis méretű festett csésze
Cserép
Lelőhelye: Eridu
34. Festett teknősbéka alakú edény
Cserép
Lelőhelye: Eridu
35. Kiöntő csöves füles váza
Cserép
Lelőhelye: Eridu
36. Festett csésze
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
37. Kis méretű festett váza
Cserép
Lelőhelye: Arpachiyah
38. Festett pohár
Cserép
Lelőhelye: Telul eth-Thalathat, II. tell.
39. Virágmintás festett csésze
Cserép
Lelőhelye: Telul eth-Thalathat, II. tell.
40. Férfifigura
Terrakotta
Lelőhelye: Eridu
41. Női figura
Terrakotta
Lelőhelye: Ur
42. Festett női figura
Terrakotta
Ismeretlen lelőhelyről
43. Festett állatfigura
Terrakotta
Lelőhelye: Warka
44. Báránykáját hátán hordó birka
Terrakotta
Lelőhelye: Warka
45. Edény
Cserép
Lelőhelye: Tepe Gawra
46. Nagy méretű váza
Márvány
Lelőhelye: Warka
47. Festett talpas tál
Cserép
Lelőhelye: Telul eth-Thalathat, V. tell.
48. Kettős szájú edény
Cserép
Lelőhelye: Telul eth-Thalathat, II. tell.
49. Festett váza
Cserép
Lelőhelye: Uqair
50. Festett négy fülű váza
Cserép
Lelőhelye: Uqair
51. Festett füstölő
Cserép
Lelőhelye: Eridu
52. Állatfigura töredéke
Terrakotta
Lelőhelye: Warka
53. Talpas pohár

Lelőhelye: Warka
54. Birka reliefes csésze

Lelőhelye: Ur
55. Berakott díszítésű tál
Mészkő
Lelőhelye: Khafaje
56. Női fej
Márvány
Lelőhelye: Warka
57. Nagyobb sztéle töredéke, oroszlánvadászatot ábrázoló domborművel
Bazalt
Lelőhelye: Warka
58. Pecsét
Márvány
Lelőhelye: Kish
59. Pecsét
Márvány
Lelőhelye: Telloh
60. Pecsét

Ismeretlen lelőhelyről
61. Állat alakú pecsét
Márvány
Lelőhelye ismeretlen
62. Állat alakú pecsét
Márvány
Lelőhelye: Khafaje
63. Állat alakú pecsét
Kagyló
Ismeretlen lelőhelyről
64. Sas alakú amulet
Márvány
Lelőhelye: Warka
65. Bika alakú amulet
Márvány
Lelőhelye: Warka
66. Állat alakú pecsét
Alabástrom
Lelőhelye: Khafaje
67. Kos alakú amulet
Szteatit
Lelőhelye: Warka
68. Bika alakú amulet
Mészkő
Lelőhelye: Warka
69. Oroszlán alakú amulet
Mészkő
Lelőhelye: Warka
70. Keselyű alakú amulet
Kagyló
Ismeretlen lelőhelyről
71. Bika alakú amulet
Kagyló
Ismeretlen lelőhelyről
72. Kacsa alakú súly
Hematit
Ismeretlen lelőhelyről
73. Kacsa alakú súly
Karneor
Ismeretlen lelőhelyről
74. Kacsa alakú súly
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
75. Kacsa alakú pecsét
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
76. Kacsa alakú súly
Kagyló
Ismeretlen lelőhelyről
77. Kacsa alakú pecsét
Kagyló
Lelőhelye: Ur
78. Kacsa alakú súly
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
79. Kacsa alakú súly
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
80. Kacsa alakú súly
Márvány
Ismeretlen lelőhelyről
81. Kacsa alakú súly
Mészkő
Lelőhelye: Ur
82. Kacsa alakú súly
Mészkő
Ismeretlen lelőhelyről
83. Kacsa alakú súly
Hematit
Ismeretlen lelőhelyről
84. Kacsa alakú súly
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
85. Kacsa alakú súly
Achát
Ismeretlen lelőhelyről
86. Kacsa alakú súly
Lelőhelye: Khafaje
87. Pecsétlőhenger
Szerpentin
Lelőhelye: Warka
88. Pecsétlőhenger
Szerpentin
Lelőhelye: Warka
89. Pecsétlőhenger
Márvány
Lelőhelye: Kish
90. Pecsétlőhenger
Elefántcsont. Ismeretlen helyrő
l 91. Pecsétlőhenger
Mészkő
Ismeretlen lelőhelyről
92. Pecsétlőhenger
Szteatit
Lelőhelye: Ur
93. Pecsétlőhenger
Mészkő
Lelőhelye: Ur
94. Pecsétlőhenger
Elefántcsont
Ismeretlen lelőhelyről
95. Pecsétlőhenger
Lazúrkő
Lelőhelye: Kish. Ur
96. Pecsétlőhenger
Lazúrkő
Lelőhelye: Ur
97. Pecsétlőhenger

Lelőhelye: Telloh
98. Pecsétlőhenger
Mészkő
Ismeretlen lelőhelyről
99. Pecsétlőhenger
Kagyló
Lelőhelye: Kish
100. Pecsétlőhenger
Kagyló
Lelőhelye: Ur
101. Pecsétlőhenger
Lazúrkő
Lelőhelye: Kish
102. Pecsétlőhenger
Márvány
Ismeretlen lelőhelyről
103. Pecsétlőhenger
Márvány
Lelőhelye: Tell Harmal
104. Pecsétlőhenger
Márvány
Lelőhelye: Ur
105. Pecsétlőhenger
Hematit
Ismeretlen lelőhelyről
106. Pecsétlőhenger
Fritt
Lelőhelye: Nuzi
107. Pecsétlőhenger
Fritt
Lelőhelye: Nuzi
108. Pecsétlőhenger
Márvány
Lelőhelye: Khorsabad
109. Pecsételőhenger
Grafit
Ismeretlen lelőhelyről
110. Szakállas férfi szobra
Alabástrom
Lelőhelye: Khafaje
111. Votiv szobor

Lelőhelye: Khafaje
112. Votiv szobor
Gipszkő
Lelőhelye: Khafaje
113. Szakállas isten szobra
Márvány
Lelőhelye: Eshnunna
114. Votiv szobor
Alabástrom
Lelőhelye: Khafaje
115. Votiv szobor
Mészkő
Lelőhelye: Nippur
116. Szakállas isten szobra
Mészkő
Ismeretlen lelőhelyről
117. Női szobor feje
Mészkő
Lelőhelye: Tell Agrab
118. Női szobor feje
Mészkő
Lelőhelye: Khafaje
119. Nagy méretű votív tábla
Mészkő
Lelőhelye: Eshnunna
120. Bika szobor feje
Mészpát
Ismeretlen lelőhelyről
121. Toilettdoboz
Alabástrom
Lelőhelye: Nippur
122. Buzogányfej
Mészpát
Lelőhelye: Muntafiq
123. Férfiszobor négy lábú alapzaton
Réz
Lelőhelye: Khafaje
124. Bau istennő ülő szobra

Lelőhelye: Ur
125. Férfiszobor
Mészkő
Lelőhelye: Warka
126. Pap szobrának feje
Mészkő
Lelőhelye: Khafaje
127. Kos szobor

Lelőhelye: Ur
128. Ur-nammu király szobra
Réz
Lelőhelye: Warka
129. Kőtábla
Lelőhelye: Warka
130. Szakállas isten
Terrakotta
Lelőhelye: Telloh
131. Festett edény
Cserlép
Lelőhelye: Khafaje
132. Festett edény
Cserép
Lelőhelye: Tell Agrab
133. Váza

Ismeretlen lelőhelyről
134. Lámpa
Kagyló
Lelőhelye: Khafaje
135. Szépítőszeres váza
Bronz
Lelőhelye: Kish
136. Mes-Kalam-dug herceg sisakja
Arany
Lelőhelye: Ur
137. Tőr
Arany
Lelőhelye: Ur
138. Lándzsahegy
Ezüst
Lelőhelye: Ur
139. Lándzsahegy
Arany, bitumen
Lelőhelye: Ur
140. Lándzsahegy
Arany
Lelőhelye: Ur
141. Tőr
Réz, ezüst
Lelőhelye: Ur
142. Lant arany bikafejjel (másolat)
Arany és kagyló
Lelőhelye: Ur
143. Játéktábla berakott díszítéssel
Lazúrkő, kagyló, bitumen
Lelőhelye: Ur
144. Bárca, öt lyukkal

Lelőhelye: Ur
145. Bárca, öt lyukkal

Lelőhelye: Ur
146. Kúp alakú kocka
Lazúrkő
Lelőhelye: Ur
147. Feliratos csésze
Arany
Lelőhelye: Ur
148. Lámpa
Ezüst
Lelőhelye: Ur
149. Váza
Alabástrom
Lelőhelye: Ur
150. Hajómodell
Terrakotta
Lelőhelye: Ur
151. Hajháló
Arany
Lelőhelye: Ur
152. Diadém
Arany
Lelőhelye: Ur
153. Fülbevaló
Arany
Lelőhelye: Ur
154. Hajtű
Ezüst és kő
Lelőhelye: Ur
155. Nyaklánc
Arany
Lelőhelye: Ur
156. Diadém
Arany és kő
Lelőhelye: Ur
157. Diadém
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
158. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
159. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
160. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
161. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
162. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
163. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
164. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
165. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
166. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
167. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
168. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
169. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
170. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
171. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
172. Nyaklánc
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
173. Gyöngyök
Arany, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
174. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol, achát
Lelőhelye: Ur
175. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol, achát
Lelőhelye: Ur
176. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
177. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
178. Nyaklánc
Arany, karneol
Lelőhelye: Ur
179. Nyaklánc
Arany, karneol
Lelőhelye: Ur
180. Nyaklánc
Karneol, lazúrkő
Lelőhelye: Ur
181. Nyaklánc
Arany, karneol, achát, jáspis, fritt
Lelőhelye: Ur
182. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
183. Nyaklánc
Arany, achát
Lelőhelye: Ur
184. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, karneol
Lelőhelye: Ur
185. Nyaklánc
Arany, lazúrkő, achát
186. Nyaklánc
Arany, achát, karneol
Lelőhelye: Ur
187. Szépítőszert tartó váza
Réz
Lelőhelye: Ur
188. Hárfán játszó nő domborműve
Terrakotta
Ismeretlen lelőhelyről
189. Hangszert tartó térdelő alak domborműve
Terrakotta
Lelőhelye: Nippur
190. Zebu hátán ülő férfi domborműve
Terrakotta
Lelőhelye: Ishchali
191. Ökölvívó jelenetes dombormű
Terrakotta
Ismeretlen lelőhelyről
192. Anyaistennő
Terrakotta
Lelőhelye: Tell Asmal
193. Köpenyes istennő domborműve
Terrakotta
Lelőhelye: Ischali
194. Öntőminta, zebu hátán ülő isten
Terrakotta
Ismeretlen lelőhelyről
195. Lama istennő sztéléje

Lelőhelye: Warka
196. Oroszlán figura felirattal
Agyag
Lelőhelye: Warka
197. Nőstény oroszlán figurájának feje
Terrakotta
Tell al-Ubaid környékéről
198. Kutya figura feje
Terrakotta
199. Nőstényoroszlán figurájának feje
Terrakotta
Tell al-Ubaid környékéről
200. Templommodell
Cserép
Lelőhelye: Bazumusian
201. Agyagtábla
Lelőhelye: Warka
202. Agyagtábla
Lelőhelye: Warka
203. Agyagtábla
Lelőhelye: Warka
204. Agyagtábla, kiégetett
Lelőhelye: Warka
205. Agyagtábla
Lelőhelye: Tell Harmal
206. Agyagtábla
Lelőhelye: Tel Dhubai
207. Agyagtábla
Lelőhelye: Tell Harmal
208. Agyagtábla
Lelőhelye: Tell Harmal
209. Agyagtábla
Lelőhelye: Tell Harmal
210. Agyagtábla, égetett
Lelőhelye: Tell Sifr
211. Agyagtábla másolata
Lelőhelye: Tell Harmal
212. Agyagtábla másolata
Lelőhelye: Tell Dhubai
213. Agyagtábla, égetett
Ismeretlen lelőhelytről
214. Agyagtábla
Lelőhelye: Tell Harmal
215. Agyagtábla, kiégetett
Lelőhelye: Aqar Quf
216. Feliratos kőtábla
Márvány
Lelőhelye: Sharqat
217. Agyagtábla
Lelőhelye: Nimrud
218. Agyagtábla
Lelőhelye: Nimrud
219. Agyagprizma, kiégetett
Lelőhelye: Khorsabad
220. Agyagtábla, kiégetett
Lelőhelye: Warka
221. Agyagtábla, kiégetett
Lelőhelye: Tell Nebi Yunus (Ninive)
222. Agyaghenger, kiégetett
Lelőhelye: Deir, Babylón
223. Agyagtábla
Lelőhelye: Warka
224. Agyagtábla, kiégetett
Ismeretlen lelőhelyről
225. Emberfejű bika szobrának töredéke
Alabástrom
Lelőhelye: Ninive
226. Dombormű töredéke
Alabástrom
Lelőhelye: Khorsabad
227. Dombormű töredéke, oroszlánvadászat
Alabástrom
Lelőhelye: Khorsabad
228. Padló kőlapjának töredéke
Alabástrom
Ismeretlen lelőhelyről
229. Énekes szobra
Alabástrom
Lelőhelye: Assur
230. Mázas, festett tégla
Lelőhelye: Ninive
231. Néger, a hátán majommal
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
232. Díszítő lemezek
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
233. Tábla virágdísszel
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
234. Oroszlánalak feje
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
235. Áttört tábla szarvassal
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
236. Borját szoptató tehén
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
237. Bika domborműtöredék
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
238. Dombormű szfinxszel
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
239. Griffmadárral küzdő hős
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
240. Női fej ablakban
Elefántcsont-faragás
Lelőhelye: Nimrud
241. Két fülű váza
Üveg
Ismeretlen lelőhelyről
242. Hosszúkás üveg
Ismeretlen lelőhelyről
243. Flakon
Fritt
Ismeretlen lelőhelyről
244. Flakon
Üveg
Lelőhelye: Kish
245. Sárkány
Színesmázú tégla
Lelőhelye: Babylón
246. Istenalak szobra
Márvány
Lelőhelye: Hatra
247. Istennő szobra
Márvány
Lelőhelye: Hatra
248. Istenalak, magas dombormű
Márvány
Lelőhelye: Hatra
249. Istenalak
Alabástrom
Lelőhelye: Hatra
250. Szárnyas istennő szobra
Alabástrom
Lelőhelye: Hatra
251. Állat istennő domborműve
Mészkő
Lelőhelye: Hatra
252. Sas magas dombormű
Márvány
Lelőhelye: Hatra
253. Akt szobor
Márvány
Lelőhelye: Hatra
254. Herkules szobor
Alabástrom
Lelőhelye: Hatra
255. Herkules szobor
Bronz
Lelőhelye: Hatra
256. Dionysos maszk
Bronz
Lelőhelye: Hatra
257. Ülő nő
Márvány
Lelőhelye: Seleucia
258. Ülő szobor töredéke
Márvány
Lelőhelye: Seleucia
259. Fekvő női alak
Márvány
Lelőhelye: Seleucia
260. Fekvő női alak
Márvány
Lelőhelye: Seleucia
261. Fekvő női alak
Márvány
Ismeretlen lelőhelyről
262. Istennő
Elefántcsont
Lelőhelye: Seleucia
263. Istennő
Elefántcsont
Lelőhelye: Seleucia
264. Ágyban fekvő meztelen nő
Terrakotta
Lelőhelye: Warka
265. Ülő nő
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
266. Harpokrates szobra
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
267. Nyakában bárányt vivő fiú szobrocskájának töredéke
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
268. Vízhordó leány
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
269. Női szobor feje
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
270. Férfi alak feje
Terrakotta
Lelőhelye: Seleucia
271. Kereveten fekvő nő
Terrakotta
Lelőhelye: Warka
272. Ülő nő
Terrakotta
Ismeretlen lelőhelyről
273. Falbetétlap női fejjel
Stukko
Lelőhelye: Kish
274. Koszorú formájú diadém
Arany
Lelőhelye: Warka
275. Testkaparó (strigilis)
Vas, aranyozás nyomaival
Lelőhelye: Warka
276. Testkaparó (strigilis)
Vas, aranyozás nyomaival
Lelőhelye: Warka
277. Stukko ornamentális dísszel
Gipszkő
Lelőhelye: Samarra
278. Stukko ornamentális dísszel
Gipszkő
Lelőhelye: Samarra
279. Stukko ornamentális dísszel
Gipszkő
Lelőhelye: Samarra
280. Arabeszk díszítésű tégla
Lelőhelye: Bagdad, Mirjan mecset
281. Arabeszk díszítésű tégla
Lelőhelye: Bagdad, Mirjan mecset
282. Füstölő
Steatit
Lelőhelye: Kut
283. Két fülű váza
Cserép
Lelőhelye: Sinjar
284. Kakas formájú korsó
Cserép
Ismeretlen lelőhelyről
285. Vizeskorsó négy füllel
Cserép
Lelőhelye: Sin al-Dhiban
286. Vizeskorsó öt füllel
Cserép
Ismeretlen lelőhelyről
287. Vizeskorsó három füllel
Cserép
Lelőhelye: Sinjar
288. Tál
Keménycserép
Lelőhelye: Wasit
289. Tál
Keménycserép
Ismeretlen lelőhelyről
290. Tál
Keménycserép
Ismeretlen lelőhelyről
291. Két füles nagy méretű edény
Keménycserép
Lelőhelye: Samarra
292. Astrolabe
Bronz
Ismeretlen lelőhelyről
293. Tál
Réz
Lelőhelye: Aleppo
294. Fedeles tál
Réz
Ismeretlen származású
295. Mély tál
Réz
Lelőhelye: Aleppo
296. Flakon
Üveg
Ismeretlen származású
297. Üvegcse
Lelőhelye: Samarra
298. Kis korsó
Üveg
299. Faragott fatábla
Ismeretlen származású
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
kiadó Műcsarnok
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1968-06-01
időbeli vonatkozás 1968
Jellemzők
hordozó papír
méret 96 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0257