Épület Hódmezővásárhely-Szikáncson

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

1950-ben épült szikáncs-tanyaközponti lakóház a Dózsa György utcában. — Hódmezővásárhely külterületén 1950-ben öt tanyaközpontot létesítettek, ezek egyike a Szikáncs vasúti megálló mellett létrehozott külterületi központ, amely egyúttal a Hódmezővásárhely-Makó vasútvonallal párhuzamosan haladó 430-as út mellett fekszik Hódmezővásárhelytől 12,5 km-re. A tanyaközpont Földeákszél-dűlő és Férged-dűlő találkozásánál van, vele szemben a 430-as út túloldalán Táncoshalom-dűlő és Szikáncsoldal-dűlők vannak. A vasútvonal mára már megszűnt megállójának, és így a tanyaközpontnak a névadója az onnan nyugatra eső Szikáncs határrész. Szikáncs vízállásos terület volt Hódmezővásárhelytől délkeletre, amit kaszálónak és legelőnek használtak, és a 19. század végére betanyásodott. Szikáncs környékén már 1935-ben tanyaközpontot tervezett a város. A megvalósítására csak 1950-ben került sor, amikor a tanyavilág felszámolására 70 házból álló tanyafalut terveztek az első ötéves terv keretében. 1952-ben adták át a kéttantermes iskolát és a tanácsházát. A tanyaközpontban 1980-ra 223 ház lett, lakossága 575 fő, és területe 61 hektárnyi. A közigazgatási kirendeltség az 1980-as években fokozatosan megszűnt, 1990 után Hódmezővásárhely külterületi kistelepülése. — A felvétel a hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött, Szikáncs tanyaközpont házairól készült képsorozat egyik felvétele. A felvételek szerzője nem ismert. A felvételek 1987-ben készültek.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tanyaközpont
tárgy településfényképezés
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950-1990., 1950., 1987.
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 13×18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár