Negatív, francia katonai síremlék, Pápa

kép
minősített tartalom

"Francia katonák hamvai, 1809" feliratú síremlék.

A győri csata (Kismegyer, 1809. június 14.) volt a napóleoni háborúk egyetlen, a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, egyben az utolsó olyan összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt. Napóleon az ötödik koalíció ellen vívott harcai során 1809. májusában elfoglalta Bécset. Előzőleg május 15-én Schönbrunnban kiáltványt adott ki a magyar nemességnek címezve, amelyben felszólította őket a Habsburgok elhagyására és a függetlenség kikiáltására. A magyar politikai vezető réteg erre nem volt hajlandó, a nemesség számára jobb választásnak tűnt a Habsburg Birodalom, amely tiszteletben tartotta korábbi jogaikat. A vegyesen felszerelt nemesi felkelőkből álló teljes haderő, körülbelül 16 000-en, Magyarország területén csatlakoztak János főherceg seregéhez, akinek az volt a terve, hogy Pápa, Győr és Pozsony vagy Komárom érintésével, a nagyobb ütközeteket kerülve csatlakozik Károly seregéhez. Ennek megfelelően Pápát rövid harcok után adták fel, és erőltetett menetben vonultak vissza Győr irányába. A Pápánál elesett francia katonákat az Alsóvárosi temetőben hantolták el, s ott is állt a síremlék. /1964./

Jelenleg a Szent Anna templom előtti Anna téren áll /2015/.

Tomb for the remembrance of French soldiers 1809. Stood in the Alsóváros Cemetery of Pápa. Now it is standing in Szent Anna Square in front of Szent Anna Church of Pápa.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Helytörténeti dokumentum
Személyek, testületek
kiadó Mithay Sándor
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Pápa
térbeli vonatkozás Pápa
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Pápa
időbeli vonatkozás 1964. október 28.
Jellemzők
hordozó negatív
méret 24x36 mm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Gróf Esterházy Károly Múzeum, Negatívtár
leltári szám/regisztrációs szám 523.