Rákóczi u 6.

kép

Rákóczi u 6. Az egykori zsidó negyed házai. Davidovics család vegyeskereskedése a Rákóczi u. 6. szám alatt volt megtalálható. Az épületet azóta is sokféle üzletnek és irodának használják. Érdekessége hogy a ház homlokzatsíkja a két szomszédos épület vonalától kissé előre ugrik, mintha ezzel is a figyelmet akarná magára vonni. Földszint és egy emelet képezi a magasságát. A nyeregtető az utca vonalát követi. Homlokzata egyedi a környéken, ugyanis felemelkedik a tető magasságába, ezzel eltakarva azt. Ezzel a nagy homlokvonallal magyarázható tekintélyt parancsoló megjelenése. Reprezentatív, figyelmet keltő homlokzata felhívja a figyelmet az épület földszintjén működő üzletre. A földszinten üzlethelyiség és kocsibehajtó, az emeleten a lakórész található. A vegyes és üvegáru boltot Davidovics Emánuel majd két fia, József és Pál vezették. Kereskedelmi tevékenységükről első ízben 1883-ban hallhattunk. Kezdetben vegyes áruval foglalkoznak, nagyban és kicsiben. Nem egy alkalmazottjuk vallotta iskolájának Davidovicsék egykori nagykereskedését. Itt tanulhatták meg a kereskedés fortélyait, a vevő megszerzésének és megtartásának íratlan szabályait, az árubeszerzés és árukezelés mesterségét, és egyéb fontos tudnivalókat.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy épület
tárgy ház
tárgy utca
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 1982
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 9,1 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Ambrus Antal
leltári szám/regisztrációs szám F. 2002. 2623