Három képzőművészeti esemény Hódmezővásárhelyen

szöveg

A képzőművészeti életéről híres Hódmezővásárhely nem hazudtolja meg önmagát és a már hagyományossá vált őszi tárlat megnyitásával egy időben egy szoboravatással és egy tanyai kiállítással is felhívja magára a figyelmet. Október 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor Szabó Iván szobrászművész alkotásának felavatására a városi kórházban. A szoboravatást követően déli 12 órakor Pogány Ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg a Tornyai Múzeumban az ez évben is megrendezett országos jelentőségű Őszi Tárlatot. A két nagy érdeklődéssel várt eseményhez egy - a szikáncsi tanyavilágban rendezett - szerény képzőművészeti kiállítás megnyitása is csatlakozik, amit az alkotásaikkal résztvevő fiatal vásárhelyi művészek kezdeményező készsége, a dolgozó parasztság felé való tudatos közeledésük tesz nagy jelentőségűvé. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1979. október 05.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-10-05
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma