Emlékművek, politika, közgondolkodás

Budapest köztéri emlékművei, 1945-1949; Így épült a Sztálin-szobor, 1949-1953, Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok

szöveg

Két tanulmányt tartalmaz ez a kötet. Az első (Budapest köztéri emlékművei, 1945-1949) arra a kérdésre keresi a választ, hogy az 1945-1949 között Magyarországon lezajlott két politikai-hatalmi fordulat hogyan változtatta meg Budapest emlékmű-kultúráját. Ki, mikor és miért döntötte le a Werbőczy-szobrot és a nemzeti vértanúk emlékművét? Hogyan épült az Ereklyés Országzászló helyén szovjet emlékmű? Mi történt az irredenta szobrokkal és a „szegények püspöke”, Prohászka Ottokár szobrával? Miért kellett kicserélni egy első világháborús emlékmű egyik alakjának a fejét? Van-e valami köze a gellérthegyi szovjet emlékműnek Horthy Istvánhoz? Miért döntötték le a felavatás napjának hajnalán Raoul Wallenberg emlékművét? – Egyebek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ e könyv. A kötet másik tanulmánya (Így épült a Sztálin-szobor, 1949-1953) a sztálinizmus korának szimbólumává vált emlékmű építésének történetét mutatja be az ötlet megszületésétől a felavatásig. A könyvet több mint száz, nagyrészt eddig még sehol meg nem jelent fénykép illusztrálja. Külön érdekessége e fotógyűjteménynek, hogy tartalmazza a Sztálin-szobor pályázatára beérkezett valamennyi (30 db) pályamű eredeti fényképét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy történelem
tárgy Társadalom- és művelődéstörténet
tartalomjegyzék
ELŐSZÓ - 7 BUDAPEST KÖZTÉRI EMLÉKMŰVEI, 1945-1949 - 9 I. KÖZTÉRI SZOBOR — POLITIKA — KÖZGONDOLKODÁS 11 Köztéri szobor — politikai hatalom 11 Politikai hatalom — díszítő szobor, emlékmű 12 Emlékmű — politikai propaganda 13 Politikai propaganda — közgondolkodás 14 Közgondolkodás — köztéri szobor 15 II. AZ EMLÉKMŰ, MINT TÖRTÉNETI FORRÁS 17 III. „BESEGÍT” A HÁBORÚ 20 Világháborús emlékművek: a Tüzéremlék és a Haditengerész-emlékmű 20 Politikus-emlékművek: a Klebelsberg-, a Darányi- és a Tisza-szobor 22 Történelmi emlék: a Görgey-szobor 23 Összegzés 23 IV. TABULA RASA 25 Forradalmak emléke: a nemzeti vértanúk emlékműve 25 Szovjet „segítséggel”: az Ereklyés Országzászló 26 Az „úri elnyomás” szimbóluma: a Werbőczy-szobor 26 Revíziós szimbólumok: az irredenta szobrok 27 „Aki” rosszul „helyezkedett”: az Andrássy-szobor 29 Egy „taktikai hiba”: a Prohászka-szobor 29 Átváltozások: a Magyar Fájdalom szobra és a Magyar Igazság kútja 31 Esztétika vagy politika? Az 1. honvéd és népfölkelő gyalogezred emlékműve - 32 Osztódás: Rákosi Jenő szobra 33 Gyorsuló ütem: Nagyatádi Szabó István és Bartha Miklós szobra 34 Fejcsere: a magyar tábori vadászzászlóaljak emlékműve 35 Külpolitikai libikóka: a Bandholtz-szobor 36 A tett (1919) 36 Az emlék (1936) 37 Az emlékezet (1946, 1949, 1984, 1989) 38 Összegzés 40 V. HELYREÁLLÍTOTT EMLÉKMŰVEK 43 Politikai aktualitások: Baross Gábor, az erdélyi 2. huszárezred, a 32-es gyalogezred, Washington és Bandholtz emlékműve 43 Összegzés 45 VI. ÚJ EMLÉKMŰVEK 46 Ki építette? Szovjet emlékművek 46 Egy kitérő: szovjet temetők Pápán 48 Háborús jóvátétel: újabb szovjet emlékművek 49 Legenda és valóság: a gellérthegyi szovjet emlékmű 51 A legenda 51 Horthy István emlékműve 52 „A” jelkép 53 Párhuzamok 55 Praktikus szempontok: centenáriumi emlékművek 56 Rekordidő alatt: a Parlamenter-emlékmű (Steinmetz-szobor) 57 Szimbolikus záróaktus: a Wallenberg-emlékmű 59 Bizottság és tervek 59 Bizonytalan vég 60 Átváltozások 61 Epilógus 61 Összegzés 62 VII. EMLÉKTÁBLÁK, TERVEK 64 VIII. EMLÉKMŰVEK ÉS „ÁTÉRTÉKELÉS” 67 1945 67 1946 68 1947 69 1948-1949 69 ÍGY ÉPÜLT A SZTÁLIN-SZOBOR, 1949-1953 71 Jelentések 73 Míg a pályázat elkészül 75 Előkészületek 76 Míg a döntés megszületik 77 Hely, méretek 79 Míg az emlékmű felépül 81 Domborművek 82 Mibe került mindez? 83 Szerepe: a monumentális propaganda 86 UTÓSZÓ - 88 JEGYZETEK - 89 KÉPEK – 99
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Pótó János
kiadó MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1945-1953
Jellemzők
hordozó papír
méret 164 p.
formátum pdf
Forrás, azonosítók
forrás MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet