Az öreg korában is bőven termő fához volt hasonló Kiss Llajos, Kossuth-díjas néprajztudósunk élete. Néhány héttel 84. születésnapja előtt, több mint másfél évszázados szorgalmas munkálkodás után, utolsóként dőlt ki annak a nagy néprajzos nemzedéknek a sorából, amelybe Bátky Zsigmond, Győrffy István, Viski Károly is tartozott. Évtizedekkel túlélte tudós kortársait, és éppen élete utolsó két évtizedében - a népünk életében is sorsfordító legutóbbi 20 évben - terebélyesedett és teljesedett ki néprajztudományunkban egyedülálló munkássága. Kiss Lajos néprajzi műveinek az az alapvető jelentősége, hogy mindig a maga társadalmában élő embert ábrázolja, kapcsolatainak, eleven életének minden lehető fontos összefüggésében. Ezekben a műveiben a középpont maga a szegényparasztság, annak mindennapi élete. Kiss Lajos alkotásokban gazdag élete a hűség szép példája is. Ifjan ő vetette meg az alapját Hódmezővásárhely híres Néprajzi Múzeumának, s tavaly megjelent, tartalmas-szép gyűjteményes kötetével, a "Vásárhelyi kistükör"-rel, fél évszázad múltán is szülővárosának vallott hűséget. Könyvei, tanulmányai, cikkei címeinek puszta felsorolása oldalakat töltene meg. S mégis, ő maga igazi tudóshoz méltó szerénységgel legutóbbi könyvében így jellemezte munkásságát: " A magyar néprajzi tudománynak a szögény emböre voltam, ... aki anyagot hord és köveket, téglákat talyicskáz össze, hogy ebből felépüljön a néprajzi tudomány hajléka." Újságcikk : Szabad Föld, 1965. február 14.