Magyarok a Gulag rabszolgatáboraiban

Várady Huszár Ágnes és Várady Béla előadása

szöveg

A jelen munka az első, könyv formában megjelent eredménye annak a kutatómunkának, amelyet 2003 nyarán kezdtünk el néhány tucat még életben lévő, egykori gulagos meginterjúvolásával. Célunk az volt – s ma is az –, hogy ennek a borzalmas ember- és magyarirtásnak a történetét és lényegét röviden összegezzük, és ilyen formában ezt a fél évszázada eltiltott, háttérbe szorított és figyelmen kívül hagyott nemzettragédiát az ország és a nagyvilág elé tárjuk. (a szerzők)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kísérőprogram / könyvbemutató / rendezvény
tárgy plakát
Személyek, testületek
közreműködő Várdy Huszár Ágnes, professzor, irodalomtörténész és regényíró, Várdy Béla, történész, egyetemi tanár, akadémikus
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2007-06-13
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ