Hódmezővásárhelyi üzemi épület

Hódmezővásárhely épületei

kép

Épületfotó Hódmezővásárhelyről. — Hódmezővásárhely 1945 előtt döntően agrárvárosnak számított, az ipart csak kisüzemek, néhány téglagyár és malom képviselte. 1950-től indult meg az iparosítás a korábban is működő üzemek átszervezésével és új iparágak telepítésével. Nagyvállalatokat hoztak létre (Alföldi Porcelángyár, HÓDGÉP, HÓDIKÖT, Metripond), többüknek máshol is létesült telephelye, gyáregysége. A hetvenes évekre a város ipari-agrár jellegű településsé vált. A nyolcvanas évek végén jelentkező gazdasági problémák a vállalatok többségét termeléscsökkentésre kényszerítette, majd sorra bezárása kerültek. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "településfényképezés" negatívok egyik fényképe. E felvételek a Hazafias Népfront szervezésében készültek, és a fényképeket a Hazafias Népfront hódmezővásárhelyi aktivistái készítették az 1980-as évek második felében.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy településfényképezés
tárgy épületfotózás
tárgy Hódmezővásárhely utcái
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 19–20. század, 1980-as évek
Jellemzők
hordozó negatív
méret 24×36
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár