Czeizel Endre előadása

Leonardo családfája

szöveg

1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a Humángenetikai és Teratológiai Osztály munkatársa lett. Mellékállásban a János Kórházban dolgozott, 1973-ig mint a szülészeti osztály családtervezési tanácsadója, majd 1973-tól főorvosként vezette a humángenetikai és teratológiai laboratóriumot (1984-től osztályt). Ekkor lett a WHO központ igazgatója is. 1973 óta végez genetikai tanácsadást. 1984 után egy időben az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) dolgozott. Kutatásai kiemelkedő témája az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata, valamint az epidemiológia. Kiemelkedő szerepet vállalt a genetikai ismeretterjesztésben. Hat televíziós sorozat szerkesztő-műsorvezetője volt. Ő alapította Budapest XIV. kerületében a Családtervezési Központot. Számos tudományos társaság tagja. 1996-98-ig a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Létrehozta a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, bevezette a genetikai tanácsadás szervezett módszerét, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait, kidolgozta az optimális családtervezési modellt. Ma is az egészségmegőrző és genetikai tanácsadás népszerűsítője. 1997-ben perbe fogták Gáti Mariann és társai magyar–amerikai örökbefogadási bűnügyében. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla egy pontban bűnösnek találta és kétszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ügyéről könyvben is beszámolt.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Az igazi Da Vinci, 2007
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kísérőprogram / előadás
Személyek, testületek
közreműködő Czeizel Endre, orvos-genetikus
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2007-10-17
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti központ