Szabó Ferenc : Séta Szülőföldemen

szöveg

2008. június 5-én az Ünnepi Könyvhét alkalmából Dr. Szabó Ferenc jezsuita teológus, író volt könyvtárunk vendége, aki a Séta szülőföldemen - Zalai gyökereim című új könyvét mutatta be a zalalövői közönségnek. Szabó Ferenc 1931-ben született Kálócfán, 1962-ben Brüsszelben szentelték pappá, 1967-től 25 évig a Vatikáni Rádió magyar tagozatát vezette. 1992-ben költözött haza, azóta a Távlatok főszerkesztője, illetve óraadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az író 2007. decemberében köszöntőt mondott Zalalövőn, a "Salla" Művelődési Központ Advent fényei című rendezvényén, ekkor született meg a kötet megírásának ötlete. Versekkel átszőtt emlékezésében 1953-ig mutatja be részletesen életének állomásait, az Epilógusban pedig röviden összefoglalja az azutáni időszakot. A kötet a zalalövői bemutató után Zalaegerszegen, az Ünnepi Könyvhét Zala Megyei megnyitóján is bemutatásra került.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szabó Ferenc
kiadó Pintér Antal
kiadó Zalalövő és Környéke Közéletéért, Kultúrájáért Környezetéért Alapítvány
közreműködő Gyorgyovich Miklós
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Zalalövő
térbeli vonatkozás Zalalövő
dátum 2008-01-01
időbeli vonatkozás 1929-2008
Jellemzők
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Szabó Ferenc