Emília és az angyal...

Kolibri Színház - Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak

kép

A KOLIBRI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ előadása 7-10 éveseknek. Mire jó egy agyrázkódás? Például arra, hogy az ember a kórházi betegágyánál megismerkedjen az őrangyalával! Emília egy kilencéves, átlagos kislány - cseppet sem átlagos őrangyallal. A kislány és az angyaltársadalomból szégyenletesen kirívó angyal mégis rengeteg mindenben hasonlít egymásra: adott körülmények között ugyanúgy képesek megszegni a szabályokat; ugyanúgy vágynak dicsőségre, elismerésre, és mindkettőt rettenetesen kiborítja a kudarc; mindkettő hirtelen haragú, és sokszor kicsinyes, önző, de a megfelelő pillanatban tudnak nagyvonalúan viselkedni, helyesen dönteni. Kettejük különös barátságáról szól a Kolibri Színház Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című készülő előadása, amelyet Novák János rendezésében mutatnak be. A mese szerzője Kolozsi Angéla bábművész, író-dramaturg, aki többek között a Kolibri Színházban nagy sikerrel futó Százlábúak láb alatt előadást írta színpadra. A címszerepekben Molnár Zsófia Borókát és Tóth Józsefet láthatjuk, a zenét Novák János szerezte.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy jelenet kép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Mestyán Marcell
kiadó Fotó.színház.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
dátum 2015-10-30
időbeli vonatkozás 2015.10.30.
Jellemzők
méret 133,6 kB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Mestyán Marcell
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés