A karmelita rend története

szöveg

Mikor Kunszentmártonból rövid ideig Keszthelyre helyezve (1947) Sulyánszky kiadó késznek nyilatkozott nyomdájában megjelentetni a Kármelita Rend története c. művemet, melyet akkor a keszthelyi zárda ebédlőjében fel is olvastak a rendtársak étkezése alatt és így ismeretessé vált, én úgy nyilatkoztam neki, hogy most nem látom alkalmasnak az időt művem kiadására, mert vele „kitanítanám Rákosi Mátyást, hogy még mit nem követett el az Egyház ellen”. Értettem ez alatt II. József és a francia Forradalom egyházüldözését, mit művem 4. részében oly részletesen leírtam, hogy teendőire sikerült ugyan elhárítanom a könyvkiadás elhalasztásával, de Rákosit nem kellett tanítani! 1950. június 9 éjszakáján autókonvojok érkeztek az ország négy helyéről a kunszentmártoni kis rendházba. Először Szentgotthárdról az osztrák határról, majd Pécsről, végül Bajáról a 3 ciszter gimnázium tanáraival, összekapkodott kis csomagjaikkal. Végül Szegedről is 2 jezsuita és két apácával. A deportáltak indulási helye mutatja az irányt, hogy nyugatról keletre. Szibéria felé émutatva gyűjtötték foglyaikat, hogy aztán egy nagyobb konvojba minket kunszentmártoniakat is berakva, Szibériába toloncoljanak. Ezzel a fenyegetéssel akarták megtörni az Egyház ellenálló védekezését a bolsevita hatalom ellen. Sajnos sikerült is. A rokonság, a papság addig rohamozta a püspököket, hogy kiegyezzenek a kommunista hatalommal, hogy végre megszületett 1950-ben a „Rom.kat. Egyház és az Állam közti Megegyezés”, melynek első pontja volt az eddigi kolostorok eltörlése, ….és így tovább, mint 40 évig tapasztalhattuk. Az atombomba világfélelme sem hozta meg a világbékét. De a világ Kormányzója meghallgatta jegyesének, az Egyháznak esdeklését: „ Világ Üdvözítője, mentsd meg Oroszországot!” (XI. Pius búcsúfohásza 1934 óta) és úgy irányította Gorbacsov gondolkodását, hogy belássa, miszerint, ha a Szovjet, a világ természeti kincseinek nagyobb része birtokában 40 év alatt nem tudta népét a nyomorból kivezetni, akkor ebben csak a szovjet rendszer a hibás és így a csatlós országaikat csődbe fogja vinni, s ezért elrendelte a szovjet seregek visszavonulását az orosz határok mögé, így szabadultunk fel 1989-ben. Itt az idő könyvem megjelenésére. Akkor is ha az angol P. Smet atya újabb karmelita történetet írt 1973-ban, mert annak harmadik kötete csak készül és talán a sarutlanok történetét is fogja hozni. Ez esetben elősegítjük munkáját, mert a mi könyvünk tartalmazza a sarutlanok történetét a sarusoktól való szétválástól egész napjainkig. Tehát ezzel elősegítjük egy közös rendtörténet létrejöttét. A mai árak rövidítést ajánlanak, azért a teljes műből 15 példányt meghagyva – miket a győri Lósy iskola, Mohácsi Anna tanárnőnek, Teobald Mihályné és Sz. István társulatnak köszönünk – a rend kezdeteit a biztos és bizonyítható dolgokban összefoglalva az eredeti 89 oldalától az 1946-os szövetséget adjuk javítva. A jövendő generáció majd írjon jobbat, marad neki még sok írnivaló, hiszen szinte naponként történik új rendtörténeti esemény II. János Pál szentatyánktól, mint lisieuxi Sz. Teréz egyháztanítóvá avatása 1997. okt. 19-én.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A karmelita rend története
tárgy P. Mátéffy Brúnó János
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Előszó
ELSŐ RÉSZ: A KARMEL-HEGY TÖRTÉNETE
2. Karmel-hegy leírása
3. Karmel-hegy az ókorban
4. Szent Illés
5. A prófétafiak
6. Az ószövetség szerzetesei
7. A fénykor elmúltával
8. Szent Illés hegyének további szerepe a Szentírásban
9. Későbbi Illéskultusz a Karmel-hegyén
10. Keresztény emlékek a Karmel-hegyről
MÁSODIK RÉSZ: KARMEL REND TÖRTÉNETE
11. Karmel a Szentföldön
12. Stock Szent Simon
13. Viszontagságok és égi segítség: Skapuláré
14. Stock Szent Simon utódai. XIII. század
15. A XIV. század eseményei
16. A XV. század
17. A Karmel régi liturgiája
18. Tudományos élet a Karmelen
19. Az ellanyhulás és reformtörekvések kora: XV-XVI. század
20. Reformkongregációk
HARMADIK RÉSZ: A SARUTLAN KARMEL TÖRTÉNETE
21. Szent Teréziától a francia forradalomig Szent Terézia
22. Keresztes Szent János
23. Vihar döngeti a fácskát
24. Független sarutlan tartomány (1581) és Rend (1593)
25. MEXICO
26. Az itáliai Szent Illés kongregáció keletkezése
27. Első nagykáptalan. Missziók
28. A Sarutlan Rend elterjedése
29. A sarutlan reform hatásai a régi Kármelre
NEGYEDIK RÉSZ: AZ ÜLDÖZÉSEK KORA
30. A francia forradalomtól napjainkig
31. Előzmények
32. Francia forradalom
33. Vértanúk és hitvallók
34. Női Karmel. Compeignei vértanúk
35. A francia forradalom hatásai: Szekularizáció
36. Francia forradalom hatásai Spanyolországban
37. Itália sorsa
38. Újjáéledés. Franciaországban
39. A spanyol Karmel feléledése
40. Amerika
41. Kármel Írországban
42. Angolország, Kármel Angliában
43. Belgium és Hollandia
44. Hollandia
45. Németország
46. Ausztria
47. Lengyelország
48. Magyar Kármel története
Függelék
49. Tudományok művelése
50. A Kármelita misztikus iskola
51. Kármelita missziók története
52. Kármel története a XX. században
53. A szentek dicsőségében
54. Rövidítések
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző P. Mátéffy Brúnó János
kiadó Vörösmarty Nyomda Rt.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Székesfehérvár
térbeli vonatkozás Székesfehérvár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1998-01-01
időbeli vonatkozás 1998
Jellemzők
hordozó papír
méret 280 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0320