A székelyek nyomában

szöveg

Az erdélyi jogtörténettel kapcsolatos munkáiról ismert szerző e könyvében megkísérli a székelység sorsát követni. A jogtörténeten kívül a történelem egyéb segédtudományát is segítségül hívja ehhez. Képet vázol fel arról, hogy merre vezethetett a székelyek útja a Fekete-tenger partjáról a mai településekig, hogyan találtak helyet az avar birodalomban, majd Magyarországon és „Erdélyország”-ban. Követi a székelység számos szórványának útját is a Szeret folyó tájától az Újvilágig. Rövid, de érdekes sétára viszi az olvasót az erdélyi Székelyföldön kívül a Dunatáj fontosabb székely települési területeire és Buda környékének székely „szigetei”-re is. Ízelítőt kapunk a székely rovásírásból, majd a szerző megismertet negyvennél több kiemelkedő székely egyéniség élettörténetével. A könyv végig érezteti a szerző felfogását: a székelység magyar, nem pedig elmagyarosodott idegenekből keletkezett népcsoport. A könyvben a szerző számos bizonyított tényt és adatot gyűjtött össze. A székelység teljes, hiteles története azonban még sok kutatás, feltevések, logikai következtetések tudományos bizonyítását igényli. A munkát be kell fejezni, a magyar történelem egy részéről van szó. Balás Gábor érdekes, változatos módon ismerteti meg az olvasót a székelyekkel, életmódjukkal, szokásaikkal. Gondolkodásmódjukban, életszemléletükben sok olyan jellegzetes vonást ismerünk meg a könyvéből, amelyek elgondolkodtatóak, megőrzésük egész népünknek érdeke.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A székelyek nyomában
tárgy Balás Gábor
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Bevezetés
2. Etele népe
3. Küver fiai és a Csaba-monda
4. Az Óperenciától Csigla mezejéig
5. Csigla mezején
6. Üsübü és a székelység
7. A régi magyarországi székelyek nyomában
8. A Csigla mezejéről délre nyomulók
9. A Csigla mezejéről keltre nyomulók
10. Csíkország elfoglalása
11. A háromszéki letelepülés
12. Az Aranyoshoz település
13. A nemzetségi szervezettől a területi szervezetig
14. A székely székek kialakulása
15. A középkor alkonyától az önálló Erdély hajnaláig
16. A királyfejedelemség nehéz ideje
17. A viszontagságos vajdafejedelemség
18. A székely szabadság a virágzó fejedelemség korában
19. A hanyatló fejedelemség megpróbáltatásai
20. A Leopoldi diplomától a határőrségbe szervezésig
21. A határőrség korszaka
22. A nagy változások évszázada
23. Madéfalvától a Völgységig és azon is túl
24. A hajdani székely székek területéről
25. Székely szigetvilág a Dunatájon
26. Rovástól írásig
27. Székely életek
28. Dósa György
29. Benczédi Székely Estván
30. Székely Mózes
31. Cserei Mihály
32. Apor Péter
33. Mikes Kelemen
34. Bod Péter
35. Aranka György
36. Baróti Szabó Dávid
37. Benkő József
38. Benkő Sámuel
39. Szatsvay Sándor
40. Kőrösi Csoma Sándor
41. Bölöni Farkas Sándor
42. Aranyrákosi Székely Sándor
43. Gábor Áron
44. Dósa Elek
45. Mikó Imre
46. Barabás Miklós
47. Jakab Elek
48. Orbán Balázs
49. Székely Bertalan
50. Kádár József
51. Benedek Elek
52. Barabás Endre
53. Nagy István
54. Balás Jenő
55. Kelemen Lajos
56. Felvinczi Takáts Zoltán
57. Kiss János
58. Pávai Vajna Ferenc
59. Palló Imre
60. Nagy Imre
61. Tamási Áron
62. Csürös Zoltán
63. Bodor György
64. Koréh Endre
65. Biró Sándor
66. Mikó Imre
67. Venczel József
68. Felvinczi Györgytől Kiss Manyiig
69. Helységnevek
70. A forrás-irodalomról
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Balás Gábor
kiadó Panoráma
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1984-01-01
időbeli vonatkozás 1984
Jellemzők
hordozó papír
méret 374 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0323