Több mint fél évszázada, hogy a Nemzeti Színház királynőjét, Jászai Marit eltemette a nemzet. Emléke kőbe, szoborba, emlékházba, múzeumba dermedt. Alig akad már szemtanú, aki látta volna Jászai- Élektrát vagy Jászai-Gertrudist. Hogyan kísérli meg Földes Anna a "tetemrehívást"? Vajon nem vakmerő vállalkozás úgy írni egy legendává magasztosult színészről, hogy sosem láttuk tragikus regiszterekben megszólaló hangját? Földes Anna merészen és ihletetlen, tiszteletreméltóan gazdag dokumentumanyagot szólaltatva meg, idézi elénk Jászai felejthetetlen alakját: életre kelti a nem mindennapi embert és művészt s vele együtt a magyar színjátszás fél évszázadát, melyet Jászai Mari neve fémjelzett. Nem a pletykaéhes kíváncsiságot akarja kielégíteni, amikor minden fellelhető adatot megszólaltat könyvében a romantikus életű, izzó szenvedélyektől fűtött tragikáról, hanem azokat a belső és külső életmorzsákat, lelki tényezőket keresi a színésznő életében, színészi munkájában, amelyek egyetlenné és utánozhatatlanná gyúrták: Jászaivá. Azt a sokarcú embert, azt a sokarcú színészt keresi munkájában, aki nem csak halálában, hanem már életében legendává lett.