Lepedővég, háromrészes

kép
minősített tartalom

Kendervászon alapon piros és kék mosópamut hímzés. A hímzés technikája keresztszem, láncöltés és margitöltés. Mintája álló négyzetekben két egymással szemben álló tulipán, a négyszögek közötti üres térben egymással szemben álló ellenkező irányú tulipán. Térkitöltésnek kisebb álló négyzetek és keresztek. E mintasor mindkét oldalán két sor kék láncszem, melyek között egy két sorból álló keresztszemes dísz, melyek öltése két keresztszem egy és folytatólag két keresztszem a másik sorban. Ezen kívül az egyes keresztszemes zeg-zug sor, e mellett a mesterke, mely a 0,5 cm széles visszaszegést fogja le. A visszaszegésen piros margitöltés-sor látszik. A lepedővég két és fél szélből áll. Az egyik összevarrás piros mindenember varrással, a másik közönséges összevarrással történt. A feles szél 6,5 cm szélességben vissza van szegve. Az alsó szélen egy 6 cm széles kézi vert csipke, melynek anyaga lencérna. E csipke a két végén 3 cm magasságban felfelé is tart. A hímzés rendetlen. A minták nincsenek szabályosan elhelyezve. Az anyag piszkos, rozsdafoltos, pecsétes, a színek fakultak, a csipke szakadozott.

Linen bedsheet border with red and blue tulip embroidery and lacy bordures.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Lepedővég, háromrészes
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tard
térbeli vonatkozás Tard
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Miskolc
Jellemzők
méret Hossz: 132 cm, szélesség: 18 cm.
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Herman Ottó Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Herman Ottó Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 53.715.55.