Lepedővég

Lepedőfiók

kép
minősített tartalom

Lepedővég, 'lepedőfiók'. Felső: cipés madaras, alsó: cipés rózsás. Sárga vászon, mosópamut, tört öltés azaz nyolcasöltés. A hímzés alapanyaga angin vászon, melyen piros, kék mosópamut hímzés. Technikája nyolcas öltés azaz 'tört' öltés, száröltés, laposöltés, margitöltés. Az alsó rész mintája, a középen öt nagyrózsa azaz rozetta, szélein öt-öt pár 'cipe'. A cipék között négylevelű virágok, melyekből tulipánok ágaznak ki, a nagy virágokból leveles ágak. A visszaszegése piros margitöltés, felette hurokszerűen száröltés, mely a hurokban laposöltéssé szélesedik. Térkitöltésnek nagyobb és kisebb levelek, bimbók és pontok, csillagok készültek. A felső részen három nagy bokor, melyek mindegyike egy-egy pár 'cipé'-ből ágazik ki, a cipe motívum esetleg virágcserép motívumból alakulhattak ki. A bokrok között egy-egy madár. A bokor két széles levélből azaz 'cserlevelek', három rózsából,egy-egy tulipánból és leveles ágakból áll. Térkitöltésnek a madár motívumok felett egy-egy szív található, melyből bimbós leveles ág nő ki, ezek kívül bimbók, csillagok, levelek vannak. Az alsó szél visszahajtásán kék margitöltés, felette hurokképzés-szerű száröltés, mely a hurokban több helyen laposöltéssé szélesedik ki. Minden ily hurokban egy kék pont. Feltehetően a HOMN 53.715.67. leltári számon található lepedővég darabbal együtt egy egy tárgy részeit képezhették a textilek. A két darab mintája és szerkesztése, motívumai teljesen megegyezőek, a két textil csak apró részletekben különbözik. A HOMN 53.715.66. számú textilen a felső lepedőfiók jobb oldali virágtövénél a kihajló tulipán alatt pontsorral díszített jobbra-balra hajló ágacska látható, mely a másik darabon nem található meg.

Linen bedsheet border with red and blue embroidery. Its patterns are: roses, tulips, stars, bushes, birds, hearts.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Lepedővég
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Mezőkövesd
térbeli vonatkozás Mezőkövesd
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Miskolc
Jellemzők
méret Magasság: 62 cm, szélesség: 70 cm. Alsó lepedőfiók magassága: 29,3 cm, Felső lepedőfiók magassága: 32,6 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Herman Ottó Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Herman Ottó Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 53.715.66.