„Ági néni! Nagyon jó érzés, hogy írja nekem, írjam meg azt, hogy akarok-e teljes névvel szerepelni a könyvben. És megírom, hogy legyen szíves, írjon bele teljes névvel. Mert azt akarom, hogy tudja meg minden ember, milyen sorson megy keresztül, aki olyan helyzetben van, mint én. Köszönöm, hogy ennyit törődik velem, pedig nem várhatom azt, amit a szüleimtől, vagyis nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam. Ági néni, megkérem, hogy menjen el hozzánk, mert nem kapok otthonról levelet, nem tudom, mi van velük, talán el is felejtettek. És még egy kérésem volna, ha tudna küldeni egy fényképet magáról, akkor legyen szíves küldjön, előre is köszönöm. Máskülönben dolgozom a nyomdában, nincsen semmi lehetőség. Ezzel zárom soraimat, maradok sok-sok szeretettel, minél előbb várom válaszát, sok boldogságot kívánok az egész családjának, Robi.” „Robikám! Köszönöm hozzájárulásodat ahhoz, hogy könyvemben teljes névvel szerepelj, mert egy bizalmat jelen abban, hogy ügyedet híven képviselem. Ígérem, nem fogsz csalódni bennem. Voltam nálatok, szüleid betegállományban vannak. Anyád elesett a gyárban, bordáját törte. Apádnak a karja sérült meg, műteni kellett. Ezért nem írtak, pedig mindig rád gondolnak. Rosszul esik nekik, hogy nem tudtak csomagot küldeni, de nem volt akkor pénzük, és mire megkapták a táppénzt, akkorára lejárt a papír. Kérnek, hogy ne haragudj, és küldj megint csomagpapírt, beszélőt is, mert meg akarnak látogatni. Vigyázz magadra, maradj egészséges. Küldöm a fényképet, amit kértél, ha ránézel, jusson mindig eszedbe, hogy vannak, akik bíznak benned és szeretnek téged. Ági néni.”