A hazai áralakulásról (részlet)

Vélemények / Viták

szöveg

Aligha tévedünk, ha megállapítjuk, hogy a világ ősi, ugyanakkor egyik legélőbb gazdasági és társadalmi problémája az infláció. Már i.e. 3000-ben Babilonban megjelent az ezüst értékvesztése miatt az infláció problémája, s ettől kezdve az emberiség minden évszázadban szembe találkozott vele. Bár sokat tudunk már az inflációról, mégsem alakul ki valami egységes elmélet, s még kevésbé olyan gazdaságpolitika, amely e "betegséget", "járványt" végérvényesen meg tudná szüntetni. E kötetben az elmúlt két évben az inflációról megjelent cikkek egy részét válogattuk ki. A válogatásnál az vezérelt bennünket, hogy az olvasóknak ismertetést adjunk a magyar inflációs "vita" jelenlegi állásáról, arról, hogy a szerzők miben látják egy antiinflációs gazdaságpolitika folytatásának lehetőségeit és várható eredményeit. A tanulmányok közös szándéka annak feltárása, hogy a közeli években a reál- és pénzfolyamatokban a feszültségeket mérsékelve miként lehet a forint stabilitását javítani, azaz az áremelkedéseket a "tűrhető" színvonalra javítani visszaszorítani.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Papír alapú könyv
tárgy Ármechanizmus
tárgy Árpolitika
tárgy Infláció
tartalomjegyzék
Bevezetés
Pirityi Ottó: Inflációtípusok és jelentkezési formáik hazánkban
Wiesel Iván: Az infláció természetrajza
Erdős Tibor: Leszorítható-e az inflációs ráta?
Zala Júlia: Infláció és gazdasági növekedés
Sághy Vilmos: Infláció, antiinfláció, realizmus
Tarafás Imre: Az antiinflációs gazdaságpolitika lehetősége és feltételei
Surányi György: Lehet-e az infláció gazdaságpolitikai eszköz?
Németh Tibor: Lehet-e jó a terápia, ha nem jó a diagnózis?
Petschnig Mária: Reformtünet?
Kopátsy Sándor: Az infláció mint világjelenség
Wiesel Iván: A valutaárfolyam-politika eredményei és problémái
Riecke Werner: Árfolyam és áralakulás
Nyúl Emil: A cserearányok és az infláció
Cservék Emil-Gubán Pál: Cserearányromlás: tény és ideológia
Morzsa Szilárd: Inflációkiigazítású számvitel, mérlegértékelési módszerek külföldön
Pirityi Ottó: Deflációs vagy antiinflációs politikát?
Nyilas András: Érvek, ellenérvek az inflációs politikáról
Csoór Klára-Mohácsi Piroska: Az infláció fő tényezői, 1980-1984
Wiesel Iván: A kamatszínvonal és a termelői árak változása
Interjú az inflációról Erdős Péterrel, Hetényi Istvánnal és Szikszay Bélával
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Wiesel Iván
kiadó Kossuth Kiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1986-01-01
időbeli vonatkozás 1975-1985
Jellemzők
hordozó papír
méret 60,1 MB
méret 342 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 09 2758 6
azonosító ISSN 0139-4010
leltári szám/regisztrációs szám 3184 338 H 46