A kapitalizmus politikai gazdaságtana (részlet)

Tankönyv programozott változatban

szöveg

Jelen tankönyv elkészítése során a szerzői kollektíva nagymértékben felhasználta a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Politikai Gazdaságtan Tanszéke " A kapitalizmus politikai gazdaságtana" c. tankönyvét, amelyet Bertóti László és Erdős Tibor írtak 1975-ben. A tankönyv felhasználása azzal magyarázható, hogy tartalma és színvonala egyaránt kiállta a gyakorlat próbáját. Ebből adódik, hogy tankönyvünk több fejezete tartalmilag elig tér el ennek a tankönyvnek azonos fejezeteitől, helyenként pedig egyes megfogalmazásokat is átvettünk. Tankönyvünk más fejezetei viszont - mint pl. a politikai gazdaságtan tárgya és módszere, a termelési ár, a tőkés termelési mód fejlődési szakaszai, a monopolár, a külkereskedelem, a nemzetközi pénzrendszer és monopóliumok, a fejlődő országok, a válságok, az újratermelés stb. kérdéseivel foglalkozó fejezetek - jelentősen átdolgozottak, közöttük több egészen új fejezet is található. Tankönyvünk tartalmi struktúrája is jelentős eltéréseket mutat az említett tankönyvhöz képest, több fejezet címe és szerkezete is megváltozott.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Politika
tárgy Közgazdaságtan
tárgy Kapitalizmus
tárgy marxizmus
tartalomjegyzék
I. fejezet: A politika gazdaságtan tárgya és módszere
II. fejezet: Az áru és az érték
III. fejezet: A pénzelmélet alapjai. Az értéktörvény
IV. fejezet: Tőke és értéktöbblet
V. fejezet: A kapitalizmus fejlődési szakaszai
VI. fejezet: Profit és termelési ár
VII. fejezet: Monopolár és monopolprofit
VIII. fejezet: A földjáradék a kapitalizmusban
IX. fejezet: A kereskedelmi tőke
X. fejezet: Kölcsöntőke, hitel és pénzforgalom
XI. fejezet: A tőkés világgazdaság I. (A tőkés külkereskedelem)
XII. fejezet: A tőkés világgazdaság II. (A világpénz, a nemzetközi monopóliumok és a tőkés integráció problémái)
XIII. fejezet: A tőkés világgazdaság III. (A fejlődő országok a tőkés világgazdaságban) XIV. fejezet: A tőkés újratermelés alapkategóriái és legfontosabb egyensúlyi követelményei
XV. fejezet: A gazdasági növekedés problémái a kapitalizmus
XVI. fejezet: A gazdasági világok és az újratermelési ciklus
XVII. fejezet: A munkásosztály helyzete a kapitalizmusban
XVIII. fejezet: A kapitalizmus általános válsága és az imperializmus történelmi helye
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szamarasz J. Oresztész
kiadó Kossuth Könyvkiadó
közreműködő Bertóti László, Matheisz Erzsébet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1978-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 142 MB
méret 963 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 09 1181 7
leltári szám/regisztrációs szám 2718 330 K 15