Pécsi József felhívása Hegedűs Ferenc, kőművessegéd felszabadításának ügyében

szöveg

Pécsi József felhívása Hegedűs Ferenc, kőművessegéd felszabadításának ügyében, aki Balog József kőművesmesterhez szegődött 3 évre, de onnan idő előtt távozott mestere eltávozása miatt, ezért Krim István mesterhez, végül pedig édesapjához került gyakornokként, aki idő közben kőműves céhtag lett. Ezért kérik, hogy az édesapjának járó kedvezményeket szavazzák meg, Hegedűs Ferencet pedig vegyék fel az iktatott kőművessegédek sorába, és szabadítsák fel egyúttal, amibe a közgyűlés bele is egyezett. Kézzel írott, 1 oldal, 1871. május 29-i keltezéssel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hegedűs Ferenc
tárgy felszabadítás
tárgy kőművessegéd/inas
tárgy Hódmezővásárhelyi Kőműves Céh
tartalomjegyzék
Pécsi József felhívása Hegedűs Ferenc, kőművessegéd felszabadításának ügyében
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
kiadó Pécsi József, bizottsági tag
kiadó Hódmezővásárhelyi Kőműves Céh
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
dátum 1871-05-29
létrehozás dátuma 1871-05-29
hivatalos kibocsátás 1871-05-29
időbeli vonatkozás 1868. május hava
időbeli vonatkozás 1871. május 29.
Jellemzők
hordozó papír
méret 34 x 21 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 73.43.153.