Kivonat a hódmezővásárhelyi községi iskolaszék 1876. decemberi ülési jegyzőkönyvéből

szöveg

Kivonat a hódmezővásárhelyi községi iskolaszék 1876. decemberi ülési jegyzőkönyvéből, melynek témái voltak az ismétlő iskolába járó iparos tanoncok mellé állított felügyelő tanárok állítása, ebből kifolyólag pedig a tanoncok/inasok névsorának kiállítása. Minden iskolának vasárnap 8 és 12 óra között, szerdán pedig délután 4 és 6 óra között kellett a tanoncok rendelkezésére állnia. kézzel írott, 1 oldal, keltezés nélkül.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Ezen levélkivonat a 73.43.168.1. leltári számú kísérőlevélhez kapcsolódik.
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kivonat
tárgy jegyzőkönyv
tárgy iskolaszék
tartalomjegyzék
Kivonat a hódmezővásárhelyi községi iskolaszék 1876. decemberi ülési jegyzőkönyvéből
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
kiadó Turzó Ferenc, iskolai jegyző
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
dátum 1876-12-07
létrehozás dátuma 1876-12-07
hivatalos kibocsátás 1876-12-07
időbeli vonatkozás 1876. december 7.
időbeli vonatkozás 1876. december 31.
időbeli vonatkozás 1876. december 26.
Jellemzők
hordozó papír
méret 34 x 21 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 73.43.168.2.