Ábrai Károly, hódmezővásárhelyi polgármester levelének átirata a háborús áldozatok családjának segélyezéséről

szöveg

Ábrai Károly, hódmezővásárhelyi polgármester levelének átirata a háborús áldozatok családjának segélyezéséről, akik szinte vagyon nélkül maradtak a harcok során elhunyt férfiak halála miatt. Így a polgármester képességeikhez mérten megpróbálta segíteni őket, de mivel nem rendelkeznek ehhez elegendő összeggel, a közösségnek kell erről gondoskodnia jótékonykodás által, az ipartársulatok tőkéjét is felhasználva. Ezért kérik az ipartársulatokat valamennyi összeg felajánlására. Kézzel írott, 2 oldal, 1878. augusztus 27-i keltezéssel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Ábrai Károly
tárgy átirat
tárgy polgármester
tárgy háborús áldozatok
tartalomjegyzék
Ábrai Károly, hódmezővásárhelyi polgármester levelének átirata a háborús áldozatok családjának segélyezéséről
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
kiadó Ábrai Károly, polgármester
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
dátum 1878-08-27
létrehozás dátuma 1878-08-27
hivatalos kibocsátás 1878-08-27
időbeli vonatkozás 1878. augusztus 27.
Jellemzők
hordozó papír
méret 34 x 21 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 73.43.171.