Genezis-projekt

Katalógusbemutató és tárlatvezetés

szöveg

Május 28-án 15.30-tól Berszán Zsolt kalauzolja az érdeklődőket Genezis-projekt című kiállításán. Fél ötkor kezdődően a tárlathoz készült katalógust Tímár Katalin művészet­történész mutatja be. Mind a magyar, mind az angol nyelvű katalógus komoly támpontokat adhat Berszán Zsolt kiállításának értelmezéséhez. A reprezentatív könyv Széplaky Gerda kurátor bevezető tanulmányán kívül a művek tudományos – kémiai, illetőleg biológiai – aspektusait felvillantó mini-esszéket és a tárlat hangulatát megidéző klasszikus verseket is tartalmaz. A kötetet a művésszel készült nagyinterjú teszi teljessé. Péntek délután Tímár Katalin, a 2007. évi Velencei Biennálé kitüntetett magyar pavilonjának kurátora, a Ludwig Múzeum munkatársa mutatja be a katalógust. Előtte a művész kalauzolja végig a tárlaton az érdeklődőket. A kiállításon szereplő mintegy harminc mű között láthatunk beton- és alumíniumtáblára, valamint plexire rajzolt-festett-vésett alkotásokat. Berszán a vizet mint művészeti alkotóelemet is beemeli a felhasznált anyagok és eszközök közé: „teknő-munkáiban” a víz sima, tükröződő felületéből merednek ki a szilikonból megalkotott, fekete formák. A különböző anyagok különböző minőségeket jelenítenek meg az ezerarcú világ más-más megvalósulásaiként, melyek sokszor éppenséggel egymás ellenében ható erőkre utalnak. Láthatunk a tárlaton térbe állított, kétoldalú ikerképet és a térben lebegő műveket is. Két monumentális, fémhuzalból és fekete szilikonból megalkotott, „térbe hasító” alkotás pedig végképp felborítja a hagyományos kiállításokon megszokott dimenzionalitást. A tárlatra megépülő installáció bensőjébe ténylegesen is besétálhat a látogató. A fekete genezis legyűrhetetlen ereje magába szippantja a kiállítás nézőjét, aki nem puszta szemlélő-befogadó többé, hanem – bebocsátást nyerve az ismeretlen világ sötét, de meghitt bensőségébe – maga is a mű részévé válik.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Genezis-projekt, 2010
kapcsolat Genezis-projekt katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kísérőprogram / katalógusbemutató / tárlatvezetés
tárgy könyvbemutató
Személyek, testületek
közreműködő Tímár Katalin, művészet­történész, Berszán Zsolt
Tér- és időbeli vonatkozás
dátum 2010-05-28
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ