Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0081.

szöveg

Programajánlatunk a hét végére Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Ember és környezete, Csongrád megyei parasztbútorok és- viseletek, Szegedi galéria, Lucs-gyűjtemény, Hunok, avarok, magyarok, Buday György metszetei, Patikamúzeum. Szegedi Várban a Szeged múltja, jelene, jövője című várostörténeti anyag látható. Kotsis Nagy Margit szobrászművész alkotásaiból nyílik bemutató a Képtárban, megnyitó beszédet Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese mond. Ugyancsak a Képtárban rendezik meg dr. Lajos Sándor fotókiállítását, melynek megnyitóján Horváth Dezső újságíró mond beszédet. A múzeum kupolájában Juhász Gyula-emlékkiállítás látható, a díszteremben pedig Rajnai kerámiákat tekinthetnek meg az érdeklődők. Szentesen az Ifjúsági és Művelődési Házban az Új városok franciaországban című fotókiállítás tekinthető meg. A Koszta József Múzeumban a Koszta-tárlat, valamint az irániak és a germánok a Dél-Alföldön című régészeti kiállítás látható. A Szegvári Falumúzeum néprajzi kiállításával és tűzköves régészeti állandó kiállításával várja az érdeklődőket. Vásárhelyen a Tornyai János Múzeumban Flamand és francia kárpitok a XVI-XVIII. századból az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből című, az emeleten pedig Lieber Éva festőművész kiállítása tekinthető meg. A Medgyessy-teremben Guti Ferenc festőművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A Helyőrségi Művelődési Otthon Cukor utca 2. szám alatti kiállítótermében amatőr művészek részére hoztak létre állandó kiállítást. A kopáncsi tanyamúzeum előzetes bejelentéssel, csoportokm részére megtekinthető. Makón, a József attila Múzeumban Szundy Jenő, híres makói kertész születésének 100. évfordulója tiszteletére rendeztek kamarakiállítást. Az Espersit-házban a József Attila-emlékkiállítás tekinthető meg. Az emlékház folyosóján Juhász Gyula szakolcai, makói, szegedi alkotói korszakait bemutató dokumentumok láthatók. A kiállítás anyagát a szegedi Somogyi-könyvtár, a makói levéltár, gimnázium és könyvtár, illetve dr. Péter László bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Csongrádon láthatják a gyerekek Fekete István mesejátékát, amely a művelődési központ színháztermében tekinthető meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Programajánlat
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1983-04-22
időbeli vonatkozás 1983.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0081.