Utak, keresztutak XVI/6. Az Emberért A közelmúlt művészeti irányai között nem tudunk merev határokat húzni, s amikor Az Emberért címet adtuk a fejezetnek, ez nem jelenti azt, mintha korábban a művészetek központja nem az ember lett volna. Minden művészet mindenkor az élet értelmét kereste, az expresszionizmus azonban különös hangsúllyal. Expreszió, expresszív, expresszivitás, expreszionizmus. Bármennyire szabálytalannak tűnik első látásra az expresszionizmus, megvan a pontos szabályrendje. Az expresszió annyit jelent: kifejezés. Az expresszionizmus: kifejező művészet. Expresszív az, ami rendelkezik a kifejezés elemi erejével, expresszivitás pedig az az erő, ami nélkül a kifejezés hatástalan. Az expresszionizmus az indulat művészete, ezért festészetben, irodalomban, zenében, filmben, fotóban, arra helyezi a hangsúlyt, ami a jelenségekre adott indulatos válaszaikat legteljesebben kifejezi. Mert az érzelmi felindulás művészete: nem ragaszkodik a szigorú megszerkesztéshez, henem az indulat természete szerint szabadon fogalmaz. Az alany és tárgy helyett az állítmányt, az igét kedveli, mondat helyett a szavakat, világos tagoltság helyett a szenvedélyes indulatszavakat, odavetett színfoltokat. A társadalmi helyzettel kibékült szecesszió pasztelles színeivel szemben a harsogó, kemény ellentéteket keresi, zenében a kontrapunkciót, a megszokott dúr-moll-rendszer ellenében az összes hangzás nélküliséget. Mindenben a hangosat, a felkiáltót látja, az Ember elesettségére figyelmeztetőt.