A pí története (részlet)

szöveg

"A "pí" szám, noha semmiben sem különbözik a valós számok végtelen sokaságában lévő számoktól, már abban az időben magára hívta a figyelmet, amikor az ember még nem tudta írásban rögzíteni sem ismereteit, sem benyomásait, sem megfigyeléseit. Amióta a természetes számsor első számai, az 1,2,3.. az ember állandó tanácsadói lettek, segítvén őt, hogy felbecsülje a tárgyhalmazok nagyságát, hogy megmérjen egy bizonyos távolságot, területet vagy térfogatot, ismerte a "pí" számot is, amelyet akkor még nem a görög ábécé e betűje jelölt, hanem egyszerűen a hármas számjegy. (...)" /Előszóból/

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy matematika
tárgy számtan
tartalomjegyzék
Előszó
Bevezetés
Az idők homályában
A Napisten fénye bevilágítja Egyiptomot
Több mint ezer év múlva
A lükiai Apolloniosz kertjében
A forma szétzúzása
Tapogatódzás a homályban
Ázsiában, messze Keleten
Csillagfényes éjszakán
A kör négyszögesítése - ragályos kór
A kör négyszögesítésének két csalódott bajnoka
Ismét a négyszögesítők között
Az enciklopédisták szórakoznak
A Párizsi Tudományos Akadémia erélyesen intézkedik
Végre földerítették a "pí" valódi azonosságát!
Hajnalodik
Jegyzetek
teljes tartalomjegyzék
célközönség 12 éven aluliak számára nem ajánlott
célközönség ismeretterjesztő
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Florica T. Címpan
kiadó Albatrosz Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1971-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 57,5 MB
méret 266 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
forrás Oktatástörténeti Gyűjtemény