Szentből profán

Debreceni Nemzetközi Művésztelep

szöveg

2010. november 29-től december 12-ig. Már november végén elkezdődik az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep, bár hivatalosan csak december 3-án este nyitja meg Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. A résztvevők – a szakralitás fogalmát középpontba helyező 2009-es műhelymunka egyfajta pandantjaként – a deszakralizálódás széles körben tapasztalt, de a kortárs művészetben kevéssé reflektált témáját kívánják körbejárni. A művészeti munkát ezúttal is műhelybeszélgetések és előadások egészítik ki. Az alkotókkal folyamatosan dialógusokat folytat Sturcz János (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének vezetője), aki az elkészült művekből tavaszra tervezett kiállítás kurátori teendőit is ellátja. A MODEM azt tervezi, hogy még 2011-ben utaztatni fogja a debreceni tárlatot: várhatóan Nagyváradon, Kolozsváron és Kassán is megtekintheti majd a közönség a most létrejövő alkotásokat. December első napjaiban 14 kortárs képzőművész és több teoretikus szakember érkezik a Modembe. A művésztelep december 15-ig tart – Debrecen mellett Kassán is lesznek közös programok. December 10-én a MODEM 3. emeletén Szakravató opera címmel Ágens társulatától hallható kortárs opera-előadás.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy programsorozat
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2010-11-29
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ