Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0043.

szöveg

Ismeretlen Tornyai-festmények és -dokumentumok Mint a televízió korábban már hírül adta, a Makarenko utcai ház átépítése során nemrégiben 713 Tornyai festményre bukkantak. A szenzációs leletről, amely időközben a Nemzeti Galériába került, Bereczky Loránd főigazgató és Bognár Éva, a Galéria osztályvezetője, Tornyai János monográfzusa számolt be, ismertetve egyúttal az előkerülés körülményeit, illetve azokat a tennivalókat, melyek a lelet előkerülése kapcsán a művészettudományra hárulnak. Mint beszámolójából kitűnt Tornyai János (1869-1938) életművét a szaktudomány már lezártnak vélte, hisz a kiváló mester munkáinak zömét még életében végrendeletileg korábbi munkálkodásának színhelyére, Hódmezővásárhely városára hagyta. Előbb 90. később, már Tornyai halálát követően további 425 alkotás került az itteni múzeum birtokába, jóllehet a művész özvegye, Szabó Proics Rozália egy ideig vitatta a végrendelet érvényességét. Pere a várossal végül megegyezéssel zárult: a tanácstól a képek fejében havi 125 pengős járadékot kapott. A fellelt nagy értékű kép és dokumentumanyag döntő mértékben nem változtatja meg a Tornyai-életműről kialakult tudományos vélekedéseket, feltétlenül differenciálja azonban azokat.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Tornyai festmények
Személyek, testületek
kiadó Népszava
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-11-30
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0043.