Bodega, Pozsony, 1918

kép
minősített tartalom

Képes levelezőlapról készített fotó. A képen a Halászkapu utca egyik részlete látható Pozsonyban. A portálok feliratai alapján az alábbi kereskedők és vendéglátóhelyek fedezhetőek fel: Központi Pilseni Ősforrás Étterem, Veit József, Grünhut Testvérek. A középen lévő épület sarkán a belga alapítású Bodega bolthálózat pozsonyi üzlete látszik. A belga kereskedők által 1879-ben alapított vállalat, első brüsszeli üzletük megnyitása után pár évvel kezdett terjeszkedni Európában. Az egyik legfontosabb piacuk az Osztrák-Magyar Monarchia volt. Első magyarországi üzletük Budapesten nyílt meg 1897-ben, a Kossuth Lajos utca 18 sz. alatt. Ezt követte számos vidéki üzlet megnyitása, többek között Pozsonyban. Elsősorban portugál és spanyol borokat és holland, amerikai, angol röviditalokat kínáltak, de sokféle élelmiszert is kapható volt. Az árukínálatból helyben is lehetett fogyasztani, a helyiségben lévő asztaloknál. Az üzleteknek egységes arculata és berendezése volt, akár csak egy mai modern franchise hálózatnak. A cég teljes neve The Continental Bodega Company volt.

The photo shows a part of Halászkapu Street in Pozsony. You can see the inscription Bodega on the middle building. The company, founded by Belgian merchants in 1879, opened its first shop in Brussels in 1879 and the first Hungarian shop in Budapest in 1897. This was followed by the opening of several stores in Europe. They sold mainly Portuguese and Spanish wines and Dutch, American and English spirits, but also a wide range of provisions. The range of goods was also available on the spot, at tables on the premises. The full name of the company was The Continental Bodega Company.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy italbolt
tárgy büfé
tárgy csemege
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy portál
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Pozsony
térbeli vonatkozás Pozsony megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1918
időbeli vonatkozás 1910-es évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_N_34974
leltári szám/regisztrációs szám VIP_29