Vasárnapi bérlet újból

Rendhagyó tárlatvezetések minden hét végén

szöveg

A bérletet váltók idén jelképes összegért vehetnek részt vasárnaponként 15 órától a MODEM-ben tartott rendhagyó tárlatvezetéseken a Határsértés – Transz(a)gresszív Millennium, az Istenem – Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben, a Kísérlet és közösség – A nagyváradi 35-ös Műhely 1981–1995, valamint a Nehezen feltehető kérdések című kiállításokon. A vasárnapi sorozat egy finisszázzsal kezdődik: Tara (von) Neudorf tárlata március 27-én látható utoljára. Ebből az alkalomból a rendhagyó tárlatvezetés után 16.30 órától Diana Dochia, a kiállítás kurátora bemutatja a Határsértés című kiállításhoz készült katalógust, amelyet egyúttal maga a művész, Tara dedikál. A tárlatvezetésekre alkalmanként is válthatók belépők: a teljes árú jegy 1000 forint. A 7 alkalomra szóló bérlet ára mindössze 2000 forint, és azzal vasárnaponként féláron ihatnak a látogatók kávét, capuccinót a földszinti Zöld Szamár kávézóban.

2011. március 27-től május 15-ig

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Határsértés – Transzagresszív Millennium, 2011
kapcsolat Istenem, 2011
kapcsolat Kísérlet és közösség, 2011
kapcsolat Nehezen feltehető kérdések, 2011
kapcsolat Határsértés – Transzagresszív Millennium katalógus
kapcsolat Nehezen feltehető kérdések katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés
tartalomjegyzék
Tárlatvezetők:

Március 27.: Valuch Tibor történész – Határsértés – Transzagresszív Millennium (finisszázzsal egybekötve)
Április 3.: Gryllus Dániel előadóművész zenés tárlatvezetése – Istenem – Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben
Április 10.: Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke – Istenem – Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben
Április 17.: Ujvárossy László képzőművész – Kísérlet és közösség – A nagyváradi 35-ös Műhely 1981-1995
Május 1.: Wahorn András művész – Kísérlet és közösség – A nagyváradi 35-ös Műhely 1981-1995
Május 8.: Koronczi Endre képzőművész – Nehezen feltehető kérdések – Koronczi Endre kiállítása
Május 15.: Hadházi László humorista – Nehezen feltehető kérdések – Koronczi Endre kiállítása
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
közreműködő Hadházi László, humorista
Koronczi Endre, képzőművész
Ujvárossy László, képzőművész
Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Gryllus Dániel, előadóművész
Valuch Tibor, történész
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2011-03-27
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Műveszeti Központ