Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0132.

szöveg

Vásárhelyiek Hatvanban. A Hatvani Galériában dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkára ünnepélyes keretek között nyitotta meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum XXX. Őszi tárlatának válogatott anyagából rendezett kiállítást. A tárlat nyitányát megelőzően szívélyes baráti találkozóra került sor Hatvan város tanácsházán, a Csongrád és Heves megyei párt- és állami szervek képviselői között. Amint azt Moldvay Győző galériavezető elmondta, a találkozó céljául Hódmezővásárhely és Hatvan eddig is jó együttműködésének további felvirágoztatását tűzték ki. Szokodi Ferenc, a hatvani városi pártbizottság első titkára megállapította, hogy a vállalt feladatok itteni hagyományos túlteljesítése révén a 25 ezres Hatvan művészetbefogadó és- teremtő közössége a megkezdett úton járva, akár az átlagot meghaladó közművelődési tradíciókat is megteremtheti. A továbbiakban szólt a múzeumban is érvényre jutó új elképzelésekről. Végezetül Holler Lászlóné, a hódmezővásárhelyi tanács elnökhelyettese fejezte ki városának kulturális együttműködési készségét, s mondott köszönetet a vendéglátásért az ideérkezett írók és képzőművészek nevében is. A hatvani események folytatásaként nyitják meg Hódmezővásárhelyen a Hatvani Galéria IV. országos portrébiennáléjának anyagából összeállított kiállítást.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Vásárhelyiek Hatvanban
Személyek, testületek
kiadó Népújság (Heves)
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-01-22
időbeli vonatkozás 1984
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0132.