A XXXI. vásárhelyi őszi tárlat elé Hódmezővásárhely 1944. október 8-án szabadult fel, ezzel egyike az első felszabadult magyar városoknak. A művészet és a társadalom kapcsolata azonban sokkal mélyebben és jelentősebben, a művek szellemében, etikáiban, tartalmában jutott kifejezésre. A tárlat kezdeményezői Galyasi Miklós, Kurucz D. István, Szabó Iván, Almási Gyula előtt sajátos karakterű határozott arcélű kiállítás életre hívása lebegett megvalósulandó célként. Országosan ismert és számon tartott műhely többek szerint iskola alakult ki, ötvöződött egybe a vásárhelyi őszi tárlat tengelyébe. Az etikai magatartásbeli alapok az idők folyamán nem változtak, a tárlat művészeti életünkben betöltött szerepe, megítélése azonban igen. Az utóbbi évtizedben az új realizmus központjaként vállal fontos küldetést. Amint a kiállítók egyre inkább szellemi közösséggé kovácsolódtak, tehát a kiállítás arcélének kialakulásával párhuzamosan változott a tárlat résztvevőinek köre is. A műhely jellemzőinek egyik legfontosabb része, meghatározója a magyar festészet realista hagyományának közelebbről, az alföldi realisták örökségének vállalása. Ebből következik művészi magatartásuk, etikájuk, melyben a humánum, a tájszeretet, a szűkebb-tágabb környezethez való kötődés egyaránt meghatározóak. Vásárhely mai, több szólamú művészetünkben egy hang.