Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0168.

szöveg

Az eddigi legtöbb kiállítóval Megnyílt a vásárhelyi őszi tárlat Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban a hét végén Drecin József a művelődési államtitkár megnyitotta XXXI. vásárhelyi őszi tárlatot. A rangos országos képzőművészeti seregszemlére az idén minden korábbinál több alkotó küldte el munkáját. A képző- és iparművészeti lektorátus zsűrijének döntése alapján, 159 művész 310 alkotását mutatják be a múzeum öt termében: festményeket, grafikákat, szobrokat, kisplasztikákat, érmeket és kerámiákat. A megnyitón ünnepélyes külsőségek között adták át az 1984. évi Tornyai-emlékplakettet Fodor József festőművésznek a vásárhelyi művésztelepen hosszú éveken keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenységéért, valamint a fiatal képzőművészek nevelésében való aktív részvételéért. A kiállításon bemutatott műveiért, Németh József Munkácsy-díjas érdemes művész a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díját, Janzer Frigyes szobrászművész pedig a Csongrád megyei Tanács díját nyerte el. Tizenketten kaptak alkotói munkajutalmakat, amelyeket a vásárhelyi városi tanács, illetve a vállalatok, üzemek, intézmények, szövetkezetek adományoztak. A Művelődési Minisztérium a vásárhelyi őszi tárlatot vásárlási fórumnak is kijelölte. Az érdeklődő üzemek már a megnyitást megelőző hetekben több alkotást megvásároltak, s egyben meghívták a művek alkotóit üzemükbe, külön önálló kiállítás rendezésére.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Őszi Tárlat
Személyek, testületek
kiadó Szolnok Megyei Néplap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-10-09
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0168.