Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0170.

szöveg

A XXXI. Őszi Tárlat előtt Gazdag anyagot zsűriztek Az idei vásárhelyi hetek ünnepi rendezvénysorozatának kiemelkedő eseménye lesz a Tornyai János Múzeumban megrendezésre kerülő rangos képzőművészeti seregszemle, a XXXI. Vásárhelyi Őszi Tárlat. A napokban végezte válogató, illetve árazó tevékenységét az erre a célra összehívott szakembergárda; a grafikai, szobrász, illetve festő szakzsűri. Az idén a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen több művész küldte el munkáit, így a szakemberek szinte minden eddiginél nagyobb számú alkotás közül válogathattak. Az összegyűlt anyag erősebb, arculatában egységesebb is a megelőző időszakénál. A bíráló bizottság végül is 92 festő 168, 33 grafikus 43 alkotását, 30 művész összesen 92 szobrát és kisplasztikáját, valamint az egyéb kategóriában (textil, kerámia, iparművészet) 4 alkotó 7 munkáját fogadta el. A kiállítók közül különböző díjakra, jutalmakra 20 művészt terjesztettek fel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Őszi Tárlat
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-08-10
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0170.