Hódos Imre

Debreceni olimpikon

kép

Élt 1928. január 10.–1989. április 23. Hajdúnánáson született, Debrecenben ismerkedett meg sportágával. Előbb a Debreceni Torna Egyletben tornászként kezdett, később a Debreceni Munkás Testedző Egyesületben, majd a Debreceni Vasutas Sport Clubban birkózó volt. A légsúlyú, kötöttfogású birkózó 1952-ben, a helsinki olimpián szerzi meg az aranyérmet, bajnokságot nyerve. Az 1956-os melbourne-i olimpián negyedik, 1960-ban, Rómában nem kerül döntőbe. Rekordjait olimpiai részvételeivel érte el. Nyolc olimpián aktív részt- vevőként szerepelt. Három olimpián versenyzőként vett részt. 1964-től, mint versenybíró öt olimpián tevékenykedett. A világ legjobb versenybíróinak egyikeként megkapta a FILA Aranysípját, és ezüstoklevelét. Debrecen Város Önkormányzata róla nevezte el egyik sportcsarnokát.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sport
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20.századi
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 450X703
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs László