Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0008.

szöveg

Hét végi programajánlat Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban állandó kiállítások várják az érdelkődőket: Móra emlékszoba; Hunok, avarok, magyarok; Csongrád megye gyógyszerészetének múltjából; Ember és környezete; Csongrád megyei bútorok és viseletek; Kőolaj- és Földgáz; Lucs-képgyűjtemény; Buday György metszetei. A szegedi várban Szeged múltja, jelene és jövője címmel tart nyitva a várostörténeti kiállítás. A Hotváth Mihály utcai Képtárban Nagy Kovács Mária szobrász és Nagy Maya textilművész tárlata látható. Ugyanitt tekinthető meg a Varsói Karikatúra Múzeum anyagából összeállított kiállítás. A Kupola Galériában Iványi-Grünwald Béla emléktárlata várja a látogatókat. A Fekete Házban A munka poézise képzőművészeti tárlat tart nyitva, és ugyanitt mutatják be Csongrád megye fejlődésének 40 évét. Csongrádon, az Ének-Zenei általános Iskola nagytermében a zeneiskolai tanárok kamaraegyüttesek hanversenyére várják a zeneszerető közönséget. Szentesen, a hét végén a katonafiatalok országos találkozójának kulturális és sporteseményeit kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. A háromnapos fesztivál gálaműsorára a Tóth József színházteremben kerül sor. Az ifjúsági-és művelődési házban a Drahos István- és Csalog József-emlékkiállítást láthat a közönség. Szegváron, a falumúzeum régészeti, helytörténeti és vízrajzi gyűjteménye szombaton látogatható. Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeum földszinti termeiben a Tornyai-festménylelet anyagából rendezett kiállítás látható. Az emeleten A korona a legújabb kutatások tükrében című anyag mellett Benyó Ildikó grafikusművész munkáit állították ki. A Németh László-emlékszoba a Tanácsköztársaság tér 2. szám alatt várja a látogatókat. A Tornyai-Medgyessy állandó kiállítás a Petőfi Művelődési Központ második emeleti kiállítótermében tekinthető meg. Az intézmény Lumumba utcai Medgyessy-termében politikai plakátokból rendeztek bemutatót, amely 1944-45-ös év eseményeit tükrözi. A vásárhelyi amatőr művészek kiállításának helyén, a Helyőrségi Művelődési Otthon Cukor utca 2. szám alatti épületében Farkas László amatőr festő kiállítása tekinthető meg. Makón, a József Attila Múzeumban a város 700 éves történetét bemutató kiállítás tekinthető meg, az Espersit-házban pedig József Attila-emlékkiállítás várja az érdeklődőket. A városi kiállítóteremben Veszely Ferenc, a makói grafikai művésztelep tagjának munkáiból tekinthetnek meg válogatást a művészetbarátok.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Programajánlat
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-06-21
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0008.