Petőfi Népe kalocsa

Három hét képzőművészet

szöveg

Három hét képzőművészet Kalocsa Egy évtizede minden nyáron képzőművészek népesítik be a kalocsai művelődési házat. A kezdetekben pályakezdő művészeknek szervezett tábort ma már hivatásosok is látogatják. A múlt héten kezdődött, immár háromhetes alkotótábor remek alkalmat nyújt többek között a művészeti ágak közötti kirándulásra is. Megyei Körkép Kalocsa 2004. augusztus 10. (kedd) Nagy sikernek örvend az alkotótábor Tárlaton mutatják be az idei "termést" Asperján Istvánné, a tábort szervező intézmény igazgatója arról számolt be, hogy a kezdetekkor elsősorban a térségben alkotó művészek vettek részt a tábor munkájában, mára azonban ez megváltozott, hiszen minden év augusztus hónapjában az ország több nagyvárosából is érkeznek már művészek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy plakát
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Petőfi Népe Kalocsa
közreműködő Petőfi Népe Kalocsa
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kalocsa
időbeli vonatkozás 2004. augusztus 3. (kedd)
Jellemzők
hordozó papír
méret A4
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos nincs
Forrás, azonosítók
forrás Petőfi Népe Kalocsa