Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0027. 0028.

szöveg

A Hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság A felszabadulás előtt szinte minden városban működött tudományos, művészeti, irodalmi társaság. Ezek egész intézményrendszereket (TIT, filmharmónia, galéria, stb.) helyettesítve számottevően hozzájárultak városunk kulturális életéhez, nem egyszer meghatározói voltak azok szellemi arculatának. Gallyasi Miklós érdeme Móricz Zsigmond Ez a magyar kultúra? című ripotrjában ország-világ előtt megszégyenítette Hódmezővásárhelyt azt írván, hogy egész augusztus hó folyamán egyetlen könyv sem kelt el ebben "a nagyon szép magyar városban". A megállapítás keserű gondolatokat ébresztett benne arról, hogy érdemes-e magyar írónak lenni ilyen társadalmi környezetben. Móricznak, szigorúan a tényeket tekintve, nem volt igaza, a lényeget illetően azonban igen. A látszólagos ellentmondás feloldása: csak egyetlen könyvesboltban járt, noha ekkor öt működött a városban. Megállípatása mégis lényegbe vágó, hiszen a századelő "paraszt Párizs"-ának élénk szellemi élete az 1920-as évre elapadt, és a kultúra kétszer hét sovány esztendeje következett. Így volt ez egészen a Tornyai Társaság megalakulásáig, amely eseményre 1934. július 14-én került sor. Az alakulás, az alapítás körüli bábáskodásban igen komoly szerepet töltött be Gallyasi Miklós költő, későbbi múzeumigazgató, aki a Társaságnak - egy rövid szakasztól eltekintve - egész élete alatt lelke motorja volt. A Társaság megalakulására az indítást és az alkalmat Tornyai János festőművész fél évszázados alkotói jubileuma adta. A helyi sajtóban kisebb vita kerekedett amiatt, hogy élő ember nevét vette föl a társaság. Az alapítók határozott kiállása után, azonban hamarosan nyugvópontra jutott az ügy. A hely szellemének szolgálata A Társaság alapszabály szerinti célja ez volt: "A Hódmezővásárhelyen működő, valamint a Hódmezővásárhellyel kapcsolatban álló írók és művészek tömörítése, a hódmezővásárhelyi, illetve az ország művelődésének szolgálatára, a hódmezővásárhelyui érdeklődés felkeltésére és ébren tartására, a művészet minden ága iránt, továbbá a művészi élet állandó, céltudatos fejlesztése." Tornyai jubileumi kiállítása Az alapszabály szerint a Társaságnak rendszeres, pártoló és tiszteleti tagjai lehettek. A pártoló tagság tényleges kiépítésére azonban nem került sor. A Társaság első nagy rendezvénye a névadó munkáiból összeállított gyűjteményes jubileumi kiállítás, valamint az ehhez kötődő ünnepi est és díszhangverseny volt. Előadói estek, tárlatok A Társaság kiállításszervezési és rendezési tevékenységét húsz tárlat jelzi. Nem sokkal a megalakulás után rendezték meg Tornyai egykori festő- és élettársa, Kovács Mária önálló kiállítását, elősegítve ezzel az akkor súlyos létgondokkal küzdő művész alkotói önbizalmának erősödését és a művészeti életbe való visszatérését. Puszták Népe, Délsziget A Társaság folyóirat-, illetőleg könyvkiadói tevékenységének súlya a felszabadulás utánra esik. Az első, az 1936-beli Hódtava című folyóirat-kísérlet - Tornyai János meleg szülővárosa iránti vallásos bevezetője ellenére - csak egyetlen számot ért meg. Sokkal fontosabb ennél az 1946-ban indított és a Társaság feloszlatásáig kilenc számot megért Puszták Népe. Jellegét tekintve ez a folyóirat leginkább társadalmi szemlének minősül, mert egyaránt van benne néprajz, helytörténet, vers, dráma, várospolitika, film - és irodalomkritika, sőt természettudomány is. A Társaságot, a többi hasonló szervezettel együtt, a cenralizálás erősödésével 1949-ben feloszlatták. A Társaság működésévek kapcsolatban felmerül a gondolat: mi tette lehetővé ezt a felszabadulás utáni rendkívül színes, gazdag munkálkodást? Az okok között elsőként a nagyon kedvező társadalmi légkört kell megemlíteni: az új, az igazabb, az emberibb iránt fellobbanó igényt, érdeklődést. A Tornyai Társaság történetének máig ható tanulsága az, hogy néhány lelkes ember tenni akarása egy kedvező társadalmi közegben, a hely szellemének igényes szolgálatával az egész egyetemes magyar kultúrát is gazdagíthatja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Tornyai Társaság
Személyek, testületek
kiadó Élet és Tudomány
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-01-18
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0027.
leltári szám/regisztrációs szám 0028.