A ​görög művészet késő-klasszikus kora

szöveg

A peloponnésosi háború, amely az V. század utolsó harmadában két nagy vetélytárs, Athén és Spárta köré csoportosult görög városállamok összecsapása volt, fordulópontot jelentett a görög történelemben. Legfőbb jelentősége nem Spárta győzelmében és Athén vereségében volt, hanem abban, hogy a görög városállamok közt ezzel a háborúval nyílt meg a hegemóniáért vívott harcoknak az a sora, amely az egész városállam-rendszer mély válságának volt a kifejezője. Most vált nyilvánvalóvá, hogy a görög társadalom nem élhet tovább régi keretei között; új, nagyobb szervezeti egységekre van szüksége ahhoz, hogy biztosítani tudja a görög anyaország mezőgazdaságának és kézműves-műhelyeinek munkaerő-ellátását, termékei számára pedig a felvevő piacot és a zavartalan tengeri szállítást.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
része Művészettörténet
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy görög
tárgy késő-klasszikus
tárgy késő
tartalomjegyzék
1. Festett sírtábla a boiótiai Thébaiból. I. e. V. sz. utolsó harmada
2. Ifjúalak; athéni fehér alakos vázakép részlete. I. e. V. sz. vége
3. Assteas: Komédia-jelenettel díszített vörös alakos váza a dél-itáliai Paestumból. I. e. IV. sz. közepe
4. Fiatal asszony társnői és családja körében, Athéni vörös alakos, ún. "kercsi" vázáról, i. e. 350 körül
5. Arany halotti koszorú dél-itáliai sírból. I. e. IV. sz. első fele
6. Ifjú négyesfogattal. Elefántcsont-rajz dél-oroszországi sírkamrából. I. e. V. sz. vége
7. Korinthosi oszlopfő Epidaurosból. I. e. IV. sz. közepe
8. Az epidaurosi színház. I. e. 350 körül
9. A Maussóleion rekonstrukciója K. Jeppesen nyomán. (Épült i. e. 350 körül)
10. Mozaikpadlós, gazdag olynthosi lakóház rekonstruált alaprajza. I. e. IV. sz. eleje
11. Ezüstedény vállán lóidomító szkíták ábrázolásával, a dél-oroszországi Csertomlyk egy fejedelmi sírjából. I. e. 400 körül
12. Aphrodité és Pán kockajátéka. Bekarcolt rajz görög bronztükör fedelén, i. e. 375 körül
13. Vár-ostrom jelenetei fejedelmi sírt díszítő domborműveken a lykiai Gjölbasi-Trysából. I. e. V. sz. vége
14. Tragédiajelenet palota előtt. Dél-itáliai vörös alakos váza töredéke, i. e. IV. sz. közepe
15. Silanión: Platón filozófus portréja. I. e. IV. sz. közepe (római márványmásolat)
16. Az athéni Kerameikos-temető részlete az ásatások után
17. A demokrácia ellenségei ellen hozott törvény kőbe vésett felirata, tetején a Népet megkoszorúzó Demokrácia domborművével. Athéni márványtábla, i. e. 336-ból
18. Paiónios Niké-szobra Olympiában. I. e. 420 körül
19. Görögök és amazónok harca. A phigaliai Apollón-templom frízéről. I. e. 420-410 körül
20. Paris ítélete és Dionysos kísérői közt. Athéni vörös alakos váza kiterített rajza. I. e. 400 körül
21. Hégésó márvány sírdomborműve Athénben. I. e. 400 körül
22. Táncoló bacchánsnő márványdomborműve. Római másolat, i. e. V. század végi görög eredeti nyomán
23. Praxitelés: Knidosi Aphrodité. I. e. 340-330 körül (római márványmásolat)
24. Nőalak terrakotta szobrocskája Boiótiából. I. e. IV. sz. vége-III. sz. eleje
25. Skopas: Fej a tegeai Athéna Alea templom oromcsoportjából. I. e. 335-340 körül
26. Skopas: Táncoló bacchánsnő. I. e. 340 körül (római márványmásolat)
27. Görögök és amazónok harca. Skopas domborművei a Maussóleionon. I. e. 350 körül
28. Lysistraté márvány sírtábla Athénből. I. e. 340-330 körül
29. Márvány sírtábla Athénből. I. e. 330-320 körül
30. Leócharés: A belvederei Apollón. I. e. 330 körül (római márványmásolat)
31. Ökölvívó bronz portréja Olympiából. I. e. 330-320 körül
32. Emlékmű a Lysikratés által kiállított kórus győzelme alkalmából, Athénben. I. e. 334
33. Lysippos: "Farnese" Héraklés. I. e. 320 körül (római márványmásolat)
34. Lysippos: Apoxyomenos. I. e. 325 körül (római márványmásolat)
35. Nagy Sándor csatája III. Dareios perzsa király ellen. I. e. IV. század végi görög festmény római mozaikmásolata Pompeiiből
36. Nagy Sándor Lysippos műve nyomán készült márványportréja Pergamonból. I. e. II. század első fele
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szilágyi János György
kiadó Gondolat
kiadó Képzőművészeti Alap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1961-01-01
időbeli vonatkozás 1961
Jellemzők
hordozó papír
méret 51 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0399