Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0122.

szöveg

Csongrádi amatőrök kiállítása A fotó-, a képző- és az iparművészet területén tett "kalandozásaoról" 13 csongrádi amatőr alakotó ad számot azon a tárlaton, amelyet a Fűtőber ifjúsági klubban Vargha András, a városi pártbizottság munkatársa nyitotta meg. A művészi fotózás területén gyakorlottan mozgó Balogh I. Szilárd mellett új ízt, új színt jelentenek Lantos István érdekes, ellesett, fényképen rögzített pillanatai, Gyurkó Sándor és Tóth László sajátos hangulatú, jórészt csongrádi ihletésű tájrészletei, Csernók Józsefné portréi, Újszászi Sándor ötletes kísérletei. Az ecsetet, ceruzást, krétát kezükbe ragadóknak mondani - valójuk van az emberi kapcsolatokról (Császár Gáspár), egy-egy hangulatot, arckifejezést kiszakítva (Csák László), vagy a csongrádi táj atmoszféráját rögzítve (Tari László) beszélnek a környező világról. Az alföldi számára talán idegen tengerpart üzenetét hozza, harsány színeit csempészi e ködös télbe Zentai Kálmán szép pasztelljeivel. Kovács László fafaragásai, nyúlánk nőalakja, Nagy Éva finom rajzai és kerámiái is részét képezik e tárlatnak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Kiállítás
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-12-02
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0122.