Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0127.

szöveg

1985. október 6. - Október első vasárnapján immár több, mint három évtizede Hódmezővásárhely ad otthont képzőművészeti életünk egyik rangos seregszemléjének, a vásárhelyi őszi tárlatnak. A most 32. alkalommal megrendezett kiállítást vasárnap a hódmezővásárhelyi múzeumban Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyitotta meg. Szánegyven alkotó, négyszázhetvenkét művel pályázott a kiállításon való részvételre. A zsűri 130 művész 308 festményét, grafikáját, szobrát, kisplasztikáját, kerámiáját fogadta el bemutatásra a tárlaton. Az 1985. évi Tornyai-plakettet Krajcsovics Éva festőművésznek ítélték oda. A Csongrád Megyei Tanács díját Kéri László festőművész, a Művészeti alap díját Giczy János festőművész, a hódmezővásárhelyi tanács két díját Tenk László festőművész és Rátonyi József szobrászművész nyerte el. Rajtuk kívül tizenhat alkotó kapta meg a helyi tanács, valamint a helyi ipari és mezőgazdasági üzemek munkajutalmait.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Őszi tárlat
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-10-06
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0127.