"Elmondom hát mindenkinek"

Diákkonferencia

Konferencia az Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában című kiállításhoz kapcsolódóan

szöveg

A Debreceni Városi Könyvtár 2012-ben immár hatodik alkalommal rendez diákkonferenciát „Elmondom hát mindenkinek” címmel debreceni általános és középiskolás tanulóknak. A rendezvény célja, hogy a fiatal előadók lehetőséget kapjanak arra, hogy egy számukra idegen közegben bemutathassák azt a történelmi, művészettörténeti, lelki közeget, amely a 20. századi hazai képzőművészetet jellemzi.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy konferencia / rendezvény
tárgy képzőművészet
tartalomjegyzék
A konferenciának ezúttal a MODEM ad otthont. A téma: IDEGEN ANYAG. Az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában című kiállítás kapcsán:

1. A 20. századi hazai képzőművészet alakulása; azonosságok és különbségek a nyugat-európai művészettörténeti tendenciákkal összevetésben.

2. Formai és stílusjegyek a lelki jelenségek megfogalmazására a 20. századi hazai képzőművészet valamely időszakában.

3. Vallási motívumok a kiállításon.
teljes tartalomjegyzék
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-12-05
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ