Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0148.

szöveg

Új fényben a magyar középkor A Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben azért hívták életre, hogy egész múltunk képzőművészetének tükre legyen. A Galéria földszinti teremsorában elhelyezett, a napokban megnyílt kiállítással teljes értékűvé vált az a nagyszabású bemutató, mely a XI. századtól napjainkig ismerteti meg a látogatókkal hazánk képzőművészeti alkotásait. A múlt emlékeinek megvédésére éveken át mindent megtett a kiállítás fáradhatalan rendezője, dr. Török Gyöngyi, hogy legalább azokat a műértékeket a figyelem előtererébe tudja állítani, melyek egyszer már össze voltak gyűjtve. Így tudta megszólaltatni a múltat egykor méltán nagy hírű épületeink, templomok, várkastélyok, síremlékek megmaradt töredékeinek bemutatatásával.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Kiállítás
Személyek, testületek
kiadó Békés Megyei Népújság
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-07-27
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0148.