Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0151.

szöveg

Szolidaritási est a MÁV munkásszállóján Találkozó a béke jegyében Lengyel, szovjet, chilei és kubai vendégeket fogadott a MÁV Tatai úti munkásszállójának Angela Davis MHSZ Szocialista Brigádja, hogy szolidaritási estjükön fejezzék ki együttérzésüket a szabadságukért, békéjükért küzdő népekkel. Két fiatal képzőművész, Csorba Katalin szobrász és Telkes Tamás grafikus kiállítását megnyitó beszédében Molnár Béla üzemfőnök elsőrendűen a béke, a már kivívott és a még várt béke jelentőségét, az együttérzés fontosságát hangsúlyozta. Üdvözlő szavai után Silvia Casola, a Kubai Népköztársaság nagykövetsége kultúrattaséja mondott beszédet, majd a már megnyitott kiállítást megtekintették a résztvevők, akik között megjelent dr. Juhász Zoltán, a Vasutasok Szakszervezete központi vezetőségének a titkára is. Az est folyamán a KISZ Központi Művészegyüttes chilei folklór csoportja adott forró hangulatú és méltán nagy sikerű műsort, majd a szolidaritási est kötetlen, baráti hangulatban folytatódott továbbb a munkásszálló földszinti helyiségeiben.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
Személyek, testületek
kiadó Népszava
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-08-13
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0151.