Lány halakkal (Szolnok)

kép
minősített tartalom

A szolnoki Tisza Szálló és Gyógyfürdő árkádsora előtt álló kútszobor Borbereki Kovács Zoltán (1907-1992) alkotása, amely 1937-ben készült. Azonban a 2. világháború alatt nyoma veszett. 1956-ban talált rá Budapesten egy bizományi áruházban dr. Elek István (1883-1958) tisztiorvos. A város megvásárolta a szobrot és a Tisza Szálló mellett állították fel. Korábban ugyanis Borbereki tervezett egy kútszobrot a szálló elé. Bivalyos fiú című kompozícióját szerette volna itt felállítani. (Az alkotás ma a Nemzeti Galériában látható.) A Lány halakkal című szobor egy három lábon álló kerek medence közepén található keseny és magas talapzaton. A kamasz lány fején lévő tálból stilizált halak hajlanak, amelyek szájából érkezik a víz a medencébe. A halak félköríves záródása jól illeszkedik az árkádsor nyílásainak formájához.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Szobrok, Borbereki Kovács Zoltán (1907-1992), Díszkutak, Tisza Szálló és Gyógyfürdő
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1937
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 2 db diapozitív
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés