Fejezetek a pedagógusképzés történetéből (részlet)

I.

Bács- Kiskun Megye

szöveg

A pedagógusképzés minősége minden történelmi korszakban döntő módon befolyásolta a közoktatás eredményességét. Természetesen így napjaink reformtörekvései sem kerülhetik meg a "pedagógussá nevelést" felülvizsgálatát, folyamatos korszerűsítését, illetve átfogó megújítását. Ez az összetett, bonyolult munka azonban csak akkor lehet sikeres, ha tudatosan feltárjuk és elemezzük a megelőző évtizedek tanulságait; ha felvállaljuk az elődeinktől való tanulás "fáradságát" és szépségét. Az írások egyike sem öncélú alkotás, hanem mindegyikének van mondanivalója a jelenhez és a jövőhöz. Mit tanulhatunk a jelenben ezekből a tanulmányokból? Elsősorban talán hivatás-, iskola-és gyermek szeretet. Érdemes újragondolnunk és megszívlelnünk a fentiek néhány- ma is értékesíthető- pedagógusképzésbeli konzekvenciát.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Pedagógusképzés
tárgy papír alapú könyv
tárgy képzés
tartalomjegyzék
Farkas Katalin: Bevezető gondolatok a "Fejezetek a pedagógusképzés Bács-Kiskun megye történeté"-hez
Fekete János: A kiskunfélegyházi tanítóképző története (1871-1957)
Bárth János: Bárthné Berhidai Ágnes: Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéről
Krajcsovszki József: Krajnyák Nándor: A gazdasági szaktanítóképzéstől a tanítóképző főiskoláig
Rácz Fodor Sándor: A bajai állami tanítóképző történetéből
Fekete Bertalan: A bajai nemzetiségi pedagógusképzés
Micheller Magdolna: Utószó
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Micheller Magdolna
kiadó Magyar Tudományos Akadémia Területi Bizottsága
közreműködő Simon Gyula
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szeged
térbeli vonatkozás Bács-Kiskun Megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1990-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 90,9 MB
méret 495 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 04 0176 2 ö
azonosító ISBN 963 04 0337 4
leltári szám/regisztrációs szám 26.389 / 378 F 36