A nemzetközi munkásmozgalom az első világháború éveiben 1914-1917 (részlet)

szöveg

Az első világháború elsöpörte a régi Európát és vele a II. Internacionálét is. Az első háborús hetek soviniszta lelkesedésének elülte után kiderült, hogy egyes pártok, pártcsoportok szembefordultak a háborúval, míg a német és francia, angol és osztrák szociáldemokrata pártok vezetői kormányaik segítségére siettek. A kötet időrendben 1917 februárjáig ismerteti a munkásmozgalomban kialakult áramlatok küzdelmét, az erőviszonyok fokozatos megváltozását, a pacifista, illetve radikális áramlat megerősödését a nemzetközi életben általában, illetve az egyes országokban.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Munkásmozgalom
tárgy első világháború
tárgy papír alapú mozgás
tartalomjegyzék
I. 1914. AUGUSZTUSA. A HÁBORÚ KIROBBANÁSA ÉS A II. INTERNACIONÁLÉ ÖSSZEOMLÁSA
II. 1914. SZEPTEMBER-DECEMBER. TÁJÉKOZÓDÁS, AZ ÁLLÁSFOGLALÁSOK KIALAKULÁSA
III. A HÁBORÚ ALATTI ELSŐ NEMZETKÖZI SZOCIALISTA KONFERENCIÁK
IV. A HÁBORÚELLENES ERŐFESZÍTÉSEK FOKOZÓDÁSA, A BALOLDALI RADIKÁLISOK ELSŐ SIKEREI
V. A HÁBORÚ KISZÉLESEDÉSE, A SZOCIÁLSOVINISZTA ÉS PACIFISTA IRÁNYZAT KÜZDELMÉNEK KIÉLEZŐDÉSE, AZ INTERNACIONALISTÁK SZERVEZKEDÉSE
VI. AZ INTERNACIONALISTÁK SZERVEZKEDÉSE, A ZIMMERWALDI KONFERENCIA
VII. A "BÉKEPÁRT" ÉS A FORRADALMI INTERNACIONALISTÁK ELŐRETÖRÉSE
VIII. A KIENTHALI KONFERENCIA
IX. A NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOM
X. "FORDULAT A VILÁGPOLITIKÁBAN"
A jegyzetekben szereplő rövidítések
Névmutató
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Akadémia
közreműködő Felelős szerkesztő: Baik Éva
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
létrehozás dátuma 1975-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 608. oldal
méret 37,1 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 05 0510 X