Opera Kávéház - képeslap, Budapest, 1900

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az Operaház épülete látható, az Andrássy út és a Hajós utca egy-egy részletével. Az egykori Opera Kávéház, az Operaház mellett működött. Az épület aljában 1880-as években nyílt meg és 1925-ig működött, a bejárattól jobbra található Három Holló vendéglő, a kaputól balra pedig az Opera kávézó, ez utóbbi a második világháború végéig fogadta vendégeit. 1945 után a kávéház helyiségeit a Magyar Állami Operaház Balettintézete próbateremnek rendezte be. Érdekesség, hogy az itt megalakult Opera Kávéházi Asztaltársaság egy miniatűr ezüst kávéházi asztalt adott tizenhat székecskével, a tagok neveivel, amikor egyikük elsőként hajtotta fejét a házasság jármába. Ez a kedves kis emléktárgy ma is (2016) megtekinthető A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Múzeum állandó kiállításán az óbudai Korona tér 01. szám alatt (vagy más néven a Krúdy-házban).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy Opera
tárgy turizmus
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Andrássy út 24.
térbeli vonatkozás VI. kerület
térbeli vonatkozás Terézváros
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900.11.26.
időbeli vonatkozás 1900 november 26.
időbeli vonatkozás 1900-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_66_283
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_a_Kávéházak_Kicsi